Megkezdte a bukaresti kormány székháza elé meghirdetett háromnapos tüntetéssorozatát hétfőn a legnagyobb román egészségügyi szakszervezeti szövetség, a Sanitas, amely a „világjárvány elfelejtett hőseinek” kijáró tiszteletet és inflációkövető béremelést követel az egészségügyi alkalmazottak számára.
A több mint százezer taggal rendelkező Sanitas szakszervezet képviseletében több száz tüntető gyűlt össze a koalíciós kormány székháza előtti téren „A hősöknek is kell energiaszámlákat fizetni”, „A páciensek állami kórházba akarnak menni, ti magánklinikákra külditek őket”, „Mi végeztünk a világjárvánnyal, ti velünk végeztetek”, „Jó fizetést és nyugdíjat csak magatoknak adtok, a mi kérésünkre süket a fületek” feliratú molinókkal.
A Sanitas szakszervezet lehetőleg a 16 százaléknál magasabb éves inflációt követő, de legalább 15 százalékos béremelést követel az egészségügyi ellátásban és szociális gondozói rendszerben dolgozó állami alkalmazottak számára. Az érdekképviselet azt is sérelmezi, hogy a Romániában egymást követő kormányok nem – vagy csak részlegesen – léptették életbe a közalkalmazottak több mint 50 százalékos, lépcsőzetes béremelését előirányzó, 2017-ben megszavazott egységes bértörvényt, rendre elnapolva a jogszabály alkalmazását.
„Az ápolók 2018-ban átlagosan 33 százalékos béremelésben részesültek, de egyetlen lejjel sem nőtt a fizetésük. Nem normális, hogy öt év alatt semmilyen előrelépésben ne legyen részük. Ma felkeresünk néhány bukaresti kórházat, amivel azt akarjuk jelezni az alkalmazottaknak, hogy a kormány megfeledkezett ugyan a világjárvány hőseiről, mi (a szakszervezet) nem feledkeztünk meg róluk” – idézte az Agerpres hírügynökség Iulian Pope szakszervezeti alelnököt. Az orvosokról azért nincs szó, mert a nyugatra való elvándorlásukat megelőzendő már évekkel ezelőtt alaposan megemelték a fizetésüket, a tanárokéhez képest háromszor annyi a havi jövedelmük, ráadásul notórius álláshalmozók (állami kórházakban és magánrendelőkben egyszerre praktizálhatnak, emellett jó pénzért taníthatnak is, sőt a paraszolvencia is mindennapos Romániában).
A Sanitas kedden és szerdán is folytatja bukaresti tüntetéssorozatát a kormány és a parlamenti pártok székházai, valamint további bukaresti kórházak előtt, és ágazati munkakonfliktus kihirdetését helyezett kilátásba, amennyiben a döntéshozók nem teljesítik az érdekképviselet követeléseit.
Magyarországon ezzel szemben éppen az orvosok szítják a feszültséget és követelőznek, holott ott is háromszoros az átlagkeresetük a más ágazatokban dolgozók átlagkeresetéhez képest. Itt azonban egyértelmű politikai szándékok állnak a háttérben, az orvostársadalmat (akárcsak a pedagógusokat) a balliberális ellenzék hergeli a nemzeti-polgári kormányzat ellen.