Újabb alkotmánybírósági obstrukció Romániában

A kilenc fős román alkotmánybíróság a posztkommunista mélyállam meghosszabbított karja, ami szinte minden döntéséből kiviláglik. Tavaly még a demokratikus elnökválasztásokat is megpuccsolták a luxustalárosok, most a kollégáik luxusnyugdíjának fenntartására szavaztak.

Ma esti közleményében az alkotmánybíróság (CCR) így indokolta, hogy miért fogadta el a legfelsőbb bíróság beadványát: kormány az alkotmány több előírását is megsértette azzal, hogy nem biztosított 30 napot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CMS) a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezet véleményezésére, és a testület álláspontjának hiányában vállalt felelősséget a parlamentben a jogszabályjavaslatért.

Eszerint az alkotmánybírák megállapították, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezet teljes egészében alkotmányellenes. Marad tehát a kiváltságos „magisztrátusi kaszt” botrányosan korai, botrányosan magas kifizetésekkel párosuló nyugdíjba vonulásának lehetősége.

A körmönfont indoklás szerint bár a kormány az alkotmány tiszteletben tartásával vállalt felelősséget a parlamentben a jogszabályjavaslatért, és nem ütközött az alaptörvénnyel az a szándéka sem, hogy módosítsa a különnyugdíjak szabályozását, ám az alkotmány több előírását is megsértette azzal, hogy nem biztosított 30 napot CSM-nek a törvénytervezet véleményezésére, és a testület álláspontjának hiányában vállalt érte felelősséget a parlamentben.

Az alkotmánybíróság emlékeztetett arra, hogy a 30 napos határidőt a 2022/305-ös számú törvény írja elő. „A kormány a kifogásolt jogszabály kezdeményezőjeként köteles az előírásnak eleget tenni” – szögezték le a közleményben, hogy formálisan miért mutattak fityiszt az négypárti kormánykoalíció reformkísérletének.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Ars Hungarica fesztivál Nagyszebenben

Következő hír

Zavargásokra készül a baloldal Amerikában?

Related Posts
Total
0
Megosztás