Útvesztőben vergődik a marosvásárhelyi katolikus iskola

A Maros Megyei Tanfelügyelőség félreértelmezte a helyzetet és a metodológiát – állítja a marosvásárhelyi önkormányzat képviselő-testületének az RMDSZ-frakciója. Szerintük a tanfelügyelőségnek most nem volt dolga, hogy véleményezze a marosvásárhelyi katolikus iskola létrehozását. A párt önkormányzati képviselői szerint azonban még nem kell teljesen letenni arról, hogy a következő tanévben elindulhasson az új felekezeti iskola.

Csak kedden látott napvilágot a Maros Megyei Tanfelügyelőség szeptember 8-ai keltezésű határozata, és csak a helyi román sajtó szúrta ki, hogy ebben gyakorlatilag elutasítja a bukaresti tanügyi kormányzat helyi kirendeltsége azt, hogy hozzájárulását adja a vásárhelyi iskolahálózat struktúrájának módosításához, és ezen belül a katolikus iskola újraalapításához. A „tankerület” arra hivatkozva nem fogadta el a marosvásárhelyi önkormányzat előterjesztését, hogy augusztus 31-én átiratot kapott a bukaresti oktatási minisztériumtól, amelyben a szaktárca jogi osztálya megállapítja, miszerint a tanács határozata ellentmond a 2011-es tanügyi törvény előírásainak.

Az RMDSZ képviselői állítják: teljesen félreértelmezte a (magyarokat is foglalkoztató) tanfelügyelőség a helyzetet, mert a módszertan szerint jelen pillanatban semmibe sem kellett beleegyezzen az intézmény. „Augusztus 31-éig kellett volna tudomásul vegyék a határozatot, illetve azt a szándékunkat, amellyel módosítani akartuk a jövő évi iskolahálózatot. Ezt kellett volna tovább küldjék ők is az ARACIP-nek (oktatás minőségét felügyelő ügynökség). Ez nem történt meg. Nem szeretnék összeesküvés-elméleteket gyártani, de valamiért különböző módon értelmezték az amúgy nagyon tiszta és tényszerű metodológiát. Ez az egész véleménykérés a minisztériumtól, majd a döntés halasztása arra volt jó, hogy kifussanak a határidőkből, és ne tudják a megfelelő időben letenni azt az iratot, amelyben ők tudomásul veszik, hogy módosítani akarjuk az iskolahálózatot” – véleményezte a helyzetet Frunda Csenge önkormányzati képviselő (a hírhedt Frunda György exszenátor lánya), aki szerint így a szeptember 8-ai tanfelügyelőségi elutasítás egy procedurális hiba, mert ebben a fázisban semmiféle hozzájárulást nem kell adjon a tanfelügyelőség semmihez.

Frunda rámutatott: még nem tartanak itt az iskolaalapítás folyamatában, erre valamikor november-december folyamán kell sor kerüljön. A politikus hozzátette, a tanfelügyelőség ráadásul nem is az a szerv, amely egy tanácsi határozat törvényességéről kéne döntsön. A prefektúra vagy a közigazgatósági bíróság feladata, hogy eldöntse: jogilag szabályos volt vagy sem a képviselő-testületi határozat formája és tartalma. Az RMDSZ azonban nem mondott le az iskolaalapításról, remélve, hogy a 2023–24-es tanévben igenis elindulhat a római katolikus gimnázium Marosvásárhelyen. „A következő lépést még vizsgáljuk, egy nagy jogi labirintusba kerültünk, de a héten meg fogjuk hozni a döntést, hogy merre tovább, úgy kell megtegyük, hogy az teljesen törvényes legyen, illetve kizárjon minden lehetőséget arra, hogy a majdani katolikus iskolát bárki megtámadhassa” – magyarázta Frunda Csenge, arról szót sem ejtve, hogy pártja nagy mértékben felelős a kialakult helyzetért, ugyanis annak idején politikai mutyizással próbálták „megrövidíteni” az iskolalapítás törvényes útját, a román partnerek pedig szépen elárulták őket.

A Maros Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó a Székelyhonnak egy hosszú, kínos, zavaros magyarázkodással próbált tiszat vizet önteni a pohárba, mivel ő maga is megszavazott ezt-azt a vezetőtestületi ülésen, de ma már teljes homály fedi, hogy ki mit és miért fogadott el, ki és miért felelős, kinek mit kell tennie, magyarán: kinek a térfelén pattog a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum nevű gumilabda…

Némi vigasz, hogy a már létező, magyar tannyelvű római katolikus osztályok léteznek, a Bolyai-gimnáziumba betagozódva, melléképületekben folyik az oktatás, mégha az ideiglenesség idegesítő terhe alatt is.

Total
13
Megosztás
Total
13
Megosztás