Ötvenöt esztendeje, hetvenévesen halt meg Fekete István. Nevét főképp ifjúsági regények, állattörténetek (Tüskevár, Téli berek, Vuk, Bogáncs) szerzőjeként emlegetjük, holott „komolyabb” műveket is írt. Ameddig tehette.
Erős istenhitéről, emberségéről árulkodó első novellái Herczeg Ferenc Új Idők című folyóiratában jelentek meg, és gyors sikert arattak – 1940-től már a Kisfaludy Társaság tagja, az ország tizenöt legjobb írójának egyike. A koppányi aga testamentumával és a Zsellérekkel díjakat nyert, utóbbi négy év alatt hét kiadást élt meg – szívszorító olvasmány. Nem politizál, csupán leírja a tanácskommün valóságát. A Rákosi-rendszer indexre tette, köteteit bezúzták, elégették. Az ÁVO elhurcolta, fél veséjét leverték, egyik szemére megvakították, végül egy katonai autóból egyszerűen kidobták a nyílt utcán. Évtizedes szilencium után lett ifjúságiregény-szerző.
Munkáit sietve olvasni nem szabad, újra és újra meg kell állni, ízlelgetni a míves mondatokat, elmélázni, mekkora elemi ereje, örök érvénye lehet a leírt szónak: „Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. […] Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem – egy-egy »szóra« – befordulni a templomba. […] Nagy, szent pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk. Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. […] Édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek, és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.”
Olvasod, s érzed: gazdagabb lettél.
Pilhál György / Magyar Nemzet
Fekete István 1900. január 25-én született a Somogy vármegyei Göllén. Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” egyik legismertebb művelője. Jókai Mór mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Becslések szerint könyveit 9-10 millió példányban adták ki. Budapesten hunyt el 1970. június 23-án.
