Az Európai Unió „kormánya”, a Bizottság szerint ugyan a mostani korrupciós botrány nem érinti őket, ennek ellenére távozik a testület Közel-Keletért, Észak-Afrikáért és Perzsa-öbölért felelős főosztályának vezetője. Stefano Sannino év végéig szabadságra megy, aztán pedig a tervek szerint nyugdíjba vonul. Ursula von der Leyen és munkatársai lába alatt ég a talaj.
Az Európai Bizottság igyekszik hárítani a felelősséget a friss korrupciós botrány ügyében. Habár a brüsszeli vezetés szerint a bizottság nem érintett az ügyben, Stefano Sannino, a bizottság Közel-Keletért, Észak-Afrikáért és Perzsa-öbölért felelős főosztályának vezetője távozott posztjáról az őrizetbe vétele után. A politikus a tervek szerint év végéig szabadságra megy, utána pedig nyugdíjba vonul – írja az Origo.
A megerősítés azután történt, hogy a belga hatóságok az Európai Ügyészség (EPPO) kérésére kedden hajnalban razziákat tartottak, és őrizetbe vették a bizottság Közel-Keletért, Észak-Afrikáért és Perzsa-öbölért felelős főosztályát vezetőjét. Sannino „már nem tölti be tisztségét” – közölte szerdán a bizottság szóvivője. „Az Európai Ügyészség által felhozott vádak fényében” Sannino „az év végéig szabadságra ment, majd a tervek szerint nyugdíjba vonul”. Egy kollégáinak küldött, a közelgő nyugdíjba vonulását bejelentő e-mailben Sannino azt írta: „ilyen körülmények között nem tartom helyénvalónak jelenlegi pozíciómban folytatni.” Hozzátette, hogy „bízik a bírák munkájában, és bízik abban, hogy minden tisztázódik”.
Sanninót, valamint Federica Mogherinit, az EU volt diplomatáját, akit szintén őrizetbe vettek kedden a nyomozás részeként, több órás kihallgatás után szabadon engedték. A csalással és korrupcióval gyanúsított olasz szocialista nő 2014–2019 között az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, egyben a Juncker-bizottság alelnöke volt. Az érintetteket azzal vádolják, hogy 2021–22-ben egy felsőoktatási intézményeknek az EU Diplomáciai Akadémiájának üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázatot manipuláltak. Egyébként a gyanúsítottak mindegyike visszautasította a vádakat és ártatlanságát hangsúlyozta.
Mentené a bőrét a korrupciós botránytól Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hirtelen nem győzi magát elhatárolni az EU diplomáciai szolgálata korrupciós botrányától. Szerinte a vizsgálat alá vont intézmény függetlenül működött a bizottságtól.
Az elmúlt években korrupciós botrányok tömkelege minősítette a baliberális többségű Európai Parlamentet, az Európai Bizottságot és annak vezetőit. Az EP tagjainak majdnem egyharmada a Soros-birodalom kifizetési listáin szerepel, a volt alelnök, a görög Eva Kaili és társai esete hónapokon át borzolta a közvélemény idegeit, és maga Ursula von der Leyen sem tisztáza magát a mai napig a Covid-vakcinák beszerzésében játszott kétes szerepében.
