Vontatóhajó-baleset: nincsenek túlélők

A román haditengerészet ma is folytatta a dobrudzsai Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit, de az ötfős személyzet odaveszett.

A szerdai balesetben eltűnt személyek felkutatására. a térségbe vezényelték a Jupiter-107 jelzésű gyors búvárbevetési hajót, fedélzetén 15 katonai búvárral. Egy aknakereső hajó is részt vesz a térség átfésülésében. A haditengerészet egységei szerdán mintegy öt tengeri mérföldre a kikötőtől, 26 méteres mélységben lokalizálták a Fekete-tengerben elsüllyedt motoroshajót, és a búvárok a felszínre hozták az egyik áldozat holttestét.

A Midia Marine Terminal nevű vállalat tulajdonában lévő, román felségjelű Astana vontatóhajó szerda reggel süllyedt el a midiai kikötőterminál közelében, mintegy 8 kilométerre a parttól. A fedélzeten a baleset idején öt személy tartózkodott. Egy tengerészt közvetlenül a baleset után emeltek ki a vízből, de újraélesztése sikertelen volt, három személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A midiai kikötő Konstancától 25 kilométerre északra, Năvodari városában található. A konstancai kikötő mellékkikötőjeként a közeli kőolaj-finomító kiszolgálására tervezték és építették. A vontatóhajó balesete idején nem voltak zavaró körülmények, a jármű is jóállapotban volt, szakértői feltételezések szerint manőverhiba, azaz emberi mulasztás okozhatta a furcsa nevű Astana tragédiát. (Kazahsztán Ázsiában lévő új fővárosa, az egykori Celinográd 1994-ben lett Akmola, majd 1998-ban Asztana, ma 1,2 milliós város az ország északi részén.)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Durva fegyverkezésbe kezdett Románia

Következő hír

Puczi Bélára és a fekete márciusra emlékeztek Budapesten

Related Posts
Total
0
Megosztás