Zavaros pedofilos történet az Érmelléken

Mára az egész romániai sajtó felkapta az érkörtvélyesi (Bihar m.) általános iskola fizikatanárának sajnálatos és kínos esetét, ami ugyanakkor beszédesen illusztrálja a balkáni média mai állapotát.

Ahány sajtóorgánum, annyiféle „sztori”: a száraz, prűd, óvatos hírközléstől a szaftosan bulváros tálalásig, és csak nyomokban fedezhető fel az objektív tényfeltáró szándék. Egyes firkászok minden illetékest és illetéktelent meg akartak szólaltatni az ügyben, de épp maguk az érintettek maradtak ki a szórásból. Senki sem vonta kétkedően kérdőre a kiskorú zaklatásával, megerőszakolásával vádolt pedagógus vádlóit, ahogy maga a megvádolt sem kapott lehetőséget valamiféle magyarázkodásra. Ám még az sem teljesen világos, mi is történt az Érmihályfalva városától északra fekvő községben, Érkörtvélyesen, mert a „hírek” a szexuális zaklatástól a tételes nem erőszakig mozgó skálán terjengenek.

Az elnagyolt, „hivatalos” állami hírügynökségi jelentés szerint „büntetőeljárást indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit egy kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. A vádhatóság csütörtöki közleménye szerint az értkörtvélyesi iskola pedagógusát korábban már elítélték gyermekpornográfia terjesztéséért. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított most elcsábított egy 14 éves diáklányt, akivel először július 2-án az iskola irattárában találkozott, majd július 4-én megerőszakolta. A tanárt szerdán őrizetbe vették, csütörtökön pedig az ügyészség indítványozta a 30 napos előzetes letartóztatását a nagyváradi bíróságnak.”

Feltűnő, hogy az Agerpres eltitkolja az elkövető személyazonosságát, fotót sem mellékelt a hírhez. A megyei magyar nyelvű sajtó egy lépéssel „bátrabb”: M. A.-ként „azonosítja” a pedagógust, sőt egy, a bilincsbe vert férfiról is közöl egy fotót, amint épp két rendőr kíséri a rövidnadrágosan, sebtében előállított delikvenst, de az arcát elmaszatolták, hogy úgymond ne legyen felismerhető. A Bihoreanul című nagyváradi hírportál nem lacafacázott, megírta, hogy Andrei Marozsan (így!) az elkövető neve, az érkörtvélyesi iskola fizikatanáráról van szó, akit közben harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek. Fotót is közzétettek róla, nem is egyet.

Azt eddig senki sem feszegette, hogy miért telt el másfél hónap az állítólagos „nemi erőszak”, valamint a leleplezés és hatósági intézkedés között. Azt sem vetette fel egyetlen sajtóorgánum sem, hogy magának a tettnek nem voltak tanúi, így az egész vád kizárólag a leányka állításaira támaszkodik, aki maga kereste meg a tanárt a vakáció kellős közepén, majd azzal állt elő, hogy a férfi egy idő után matatni kezdett a bugyijában, mire ő elszaladt…

A körülményeket mindegyik újságíró a maga tehetsége és képességei szerint próbálta „feltárni”, de zavaros és egymásnak ellentmondó cikkeket produkáltak a dátumok, a helyszínek és a nevek tekintetében. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a tanárt valamelyik kollégája mártotta be (vélhetően az iskolában a férfit és  a lányt együtt látó aligazgató), mert a hatóságokhoz végül az említett késlekedéssel „az iskola vezetősége” fordult. A média megkeresésére a szervek a szokásos „folyik a nyomozás’”-sal válaszoltak, a megyei tanfelügyelőség pedig mosta a kezeit, amikor azt feszegették a sajtósok, hogy miért taníthatott még egyáltalán kiskorúakat egy korábban gyermekpornográfia terjesztéséért elítélt ember. Az RMDSZ-aktivistaként ismert helyettes főtanfelügyelő, Kéry Hajnal például azt nyilatkozata Bihari Naplónak, hogy a fizikatanár végleges munkaszerződéssel rendelkezik (azaz katedrára kinevezett rendes tanár, románul „titular”), és mivel nem az iskolában követte el annak idején azt, amiért elítélték, és mert a körtvélyesi iskola egyetlen diákja sem volt érintett abban az ügyben, nem indíthattak belső eljárást ellene. A bírósági ítélet pedig nem mondta ki, hogy a tanár nem dolgozhat tovább, ezért sem a tanfelügyelőség, sem a szóban forgó iskola nem tehetett úgymond semmit.

A mellékszálakon csámcsogó sajtó azt is felvetette, hogy miért és miként tartózkodhatnak oktatási szünidő idején az iskolában tanárok és diákok, de ez a terület láthatólag nincs tisztességesen szabályozva, miként a közoktatás és a politikai interferenciák ügye sem. (Köztudott, hogy a tanfelügyelőket és iskolaigazgatókat politikai alapon nevezik ki.)

Érdekessége még az esetnek, hogy csak a román sajtó próbálta megkérdezni az iskolaigazgatót, akit állítólag Anamaria Vlocnak hívnak, bár az ő neve semmilyen elérhető forrásban nem szerepel, mindenütt továbbra is az a Kozma Czintos Felicia szerepel intézményvezetőként, aki 2017–2014 között igazgatta a körtvélyesi iskolát. Aminek még a neve sem egyértelmű, mert a hivatalos iratokban így szerepel: Érkörtvélyesi “Dr. Balasi József” Általános Iskola – Şcoala Gimnazială “Dr. Balasi Jozsef” Curtuişeni. Vagyis a névadó személy hol Balasiként, hol Balásiként.

Némi kutakodással kiderítettük: az érkörtvélyesi iskola főpülete egy egykori falusi kúria, aminek utolsó gazdája Balási József (1915–2004) volt, aki miután visszakapta a kommunisták által elkobzott tulajdonát, úgy döntött, egy jelképes összegért visszaruházza azt szülőfalujára. Köszönet és hála jeléül az iskola 2009 augusztusában felvette a jótékonykodó, egykoron Körtvélyesen élő és köztiszteletnek örvendő állatorvos nevét, akinek akkor egy emléktáblát is állítottak a felújított épület falán, amelyen Balásiként szerepel.

Érkörtvélyes község egyébként a névadó faluból és Érvasadból áll, utóbbit ezer román és roma, előbbit 2500 magyar, cigány és román lakja, a magyar lakosság aránya ma már csak 55% a legészakibb bihari községben, de még az RMDSZ irányítja.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Élő örökség: konferencia Kriza János emlékére Kolozsváron

Következő hír

Csak tíz évet kapott a drogos gyilkos

Related Posts
Total
0
Megosztás