A román állam hírügynökség ma délelőtt azt írta, hogy Ilie Bolojan hétfő este kijelentette: a nyugdíjkorhatárt valamennyi alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy növekedjen a reálgazdaságban foglalkoztatott, 50 és 65 év közötti népesség. A kormányszóvivő cáfolva magyarázkodott később: a kabinet nem fontolgatja jelenleg az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet.
„A TVR-nek adott interjúban Ilie Bolojan miniszterelnök kizárólag a különnyugdíjjal rendelkező kategóriák nyugdíjkorhatárára utalt, azaz a kivételek eltörlésére az általános nyugdíjkorhatár tekintetében” – hárított Ioana Dogioiu szóvivő.
„Az a helyzet, hogy több emberre van szükségünk a munkaerőpiacon. Ennek érdekében pedig, tetszik, nem tetszik, emelni kell a nyugdíjkorhatárt úgy, hogy növekedjen a reálgazdaságban foglalkoztatott, 50 és 65 év közötti népesség aránya, mert nincs ki a helyükbe lépjen” – nyilatkozta Bolojan. Kifejtette, hogy ha a nyugdíjkorhatárt nem emelik átfogóan, beleértve a különnyugdíjas kategóriákat is, akkor a nyugdíjrendszer öt-tíz éven belül fenntarthatatlanná válik. „Gondoljunk csak bele, hogy a mi, évfolyamonként 400-500 ezer fős generációink tíz év múlva nyugdíjba vonulnak, és utánuk 200 ezer fős generációk következnek. Ha nem emeljük meg általános jelleggel a nyugdíjkorhatárt valamennyi kategóriában, beleértve a különnyugdíjas kategóriákat is, akkor öt-tíz év múlva a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válik” – magyarázta a kormányfő..
Dogioiu szerint csak a különnyugdíjasok egyéb kategóriáiról beszélt Bolojan, pedig a fenti indoklásból kiderül: általános jelleggel kell emelni a nyugdíjkorhatárt a kormányfő szerint…