A Moldovai Köztársaság nevű posztszovjet államalakulatban a választási részvétel 52 százalékos volt, magasabb a 2021-es 48 százaléknál. A kormánypárt stabilan megőrizte parlamenti többségét – írja a sajtó.
A Maria Sandu elnök által vezetett és az Európai Unió által is támogatott Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) 49,8 százalékot ért el. A kisjenői (Chișinău) központi választási bizottság éjjel a honlapján közölte, hogy a szavazatok szinte teljes összeszámlálása után a PAS 49,8 százalékot ért el. A második helyen 24,4 százalékkal a Patrióta Választási Blokk (Blocul Electoral Patrioții, BEP) végzett Igor Dodon volt elnök vezetésével.
A PAS és a BEP mellett a 2025-ben alapított Blocul electoral Alternativa (BEA) nyolc százalékkal és a Partidul Nostru (PN) 6,2 százalékkal, valamint a Romániával való egyesülés céljából alapított Partidul Democraţia Acasă (DA) 5,6 százalékkal jutott be a 101 tagú parlamentbe.
A PAS 55 helyet szerzett meg a parlamentben, nyolc hellyel kevesebbet, mint 2021-ben. A BEP képviselőinek száma hattal 26-ra csökkent. Az Alternativa nyolc képviselővel jutott be a parlamentbe, a PN és a PPDA pedig 6-6 helyet szerzett meg.
A tegnapi moldovai választásokat példátlanul erős és harsány, már-már hisztérikus oroszellenes kampány előzte meg Romániában, amely teljes mellszélességgel (eurómilliárdokkal) támogatja a brüsszelita Sandu-rezsimet, azt a rendszert, ami mind a belső ellenzék, mind pedig a gagauz autómia ellen diktatórikus módszerekkel küzd. A moldovai hatóságok egyébként 3,3 millió szavazatra jogosult állampolgárral számoltak, de menet közben kiderült: ezeknek ma már a fele sem él a 30 ezer négyzetkilométeres köztársaságban, amely Európa legszegényebb országa. A külhoniak legtöbbje Romániában él, többnyire bejelentetlenül, számuk csak becsülhető.