A Declic Közösség nevű romániai civil mozgalom néhány nap alatt több mint tízezer aláírással támogatta az „SOS Parajd!” kampányt. Friss sajtóközleményük alább olvasható.
Parajd térség újjáépítési tervének kidolgozását kéri a Declic Közösség Románia kormányától. Ugyanis öt hónappal a parajdi környzeti- és bányakatasztrófa után már 40 ezer ember ivóvízellátása akadozik, miközben az állami szervek még mindig csak körbemutogatósdit játszanak. Több mint 10 ezer Declic-tag kéri Ilie Bolojan kormányfőtől, hogy a kormány vállalja fel Parajd térség újjáépítési tervének koordinálását. A térségben több mint tízezer család létbiztonsága van veszélyben.
2025 májusában a Korond-patak elöntötte a parajdi sóbányát. Ekkor többezer ember munkahelye és fő jövedelemforrása került veszélybe. Azóta a helyzet a régióban azonban csak romlott: a Nagy-Küküllő mentének egy már több mint 80 km-es szakaszán emberek tízezrei kényszerülnek palackozott vizet inni.
Az állam szervei és intézményei már ötödik hónapja játszanak körbemutogatósdit, és önérdekeik érvényesítésében megfeledkeznek annak az integrált helyreállítási tervnek a kidolgozásáról, amely a lakosok életkörülményeit hosszú távon javíthatná. A Declic ezt nem nézheti tétlenül! A közösség már több mint tízezer tagja kéri, hogy Románia kormánya vállalja tulajdon állampolgáraival szembeni alkotmányos felelősségét, tegyen eleget kötelességeinek, és vállaljon központi szerepet a Sóvidék újjáépítési tervének kidolgozásában.
„Parajdon az állami szervek cselekvésképtelensége a polgárok cserbenhagyásához vezetett. Kérjük Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy Románia kormánya vállaljon központi szerepet egy átfogó újjáépítési terv kidolgozásában” – nyilatkozta Szakáts István, a Declic „SOS Parajd!” kampányának koordinátora.
A Declic Közösség néhány nap alatt több mint 10 000 aláírással támogatta az „SOS Parajd!” kampányt. A Declic petíciója itt írható alá: https://facem.declic.ro/campaigns/sos-praid.