Tüntetők fogadták pénteken Nicușor Dan államfőt a keleti román tartomány, Moldva fővárosában, Jászvásáron, ahol ki is fütyülték rendesen. Másnap Ilie Bolojan kormányfőt pfújolással fogadták a partiumi Nagykárolyban.
Nicuşor Dan közvetlenül Brüsszelből, az Európai Tanács üléséről utazott a moldvai városba annak apropóján, hogy két ottani egyetem fennállásának 165. évfordulóját ünnepelték. A néhány tucatnyi tüntető a jászvásári nemzeti színház előtt várta a román elnököt, a tiltakozók azonnal nekifogtak fütyülni és hurrogni, amikor az államfő konvoja behúzott a színház bejárata elé. „Szégyen!”, „Áruló”, „Menj Ukrajnába!” – kiáltották a demonstrálók az autóból kiszálló Dannak, aki azt is megkapta, hogy ő az eddigi „leggyengébb román elnök”. Ő azonban pókerarccal fogadat a szemrehányásokat.
Másnap, szombaton ugyancsak Jászvásáron szónokolt a román hadsereg napja alkalmából, ahol a karhatalom megpróbálta távol tartani a katonai parádén rész vevő hivatalosságoktól az ünneplésre érkezőket. Nicușor Dan beszéde alatt így sem lehetett elnyomni a hurrogó, fütyülő, pfújoló hangokat. Az idén tavasszal megválasztott óta államfő népszerűsége számottevő mértékben csökkent pár hónap alatt. A CURS közvélemény-kutató intézet szeptember végén közzétett felmérése alapján az államfő bizalmi indexe 34 százalékos, ezzel a harmadik helyen áll George Simion, a szuverenista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke (38 százalék) és az államelnök-választási folyamatból puccsszerűen kizárt Călin Georgescu (40 százalék) mögött.
Október 25-ét még a kommunista időszakban nyilvánították a román hadsereg napjává. A nem túl megbízható román történetírás szerint 1944-ben ezen a napon, a Nagykárolyba történt bevonulással valósult meg az augusztus 23-i román átállás fő célkitűzése, „az ország teljes területének felszabadítása a német–magyar megszállás alól, felszámolva az 1940. augusztus 30-i bécsi diktátum” (azaz a Románia által kért nagyhatalmi döntés) jogkövetkezményeit. Azóta minden évben a partiumi kisvárosban tart monstre ünneplést a főhatalom, a Gheza Vida (azaz Vida Géza) szobrászművész nevéhez fűződő emlékmű környékén.
Ilie Bolojan miniszterelnök is ellátogatott szombaton Nagykárolyban, ahol többen kifütyülték a katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A 2022-ben végrehajtott népszámláláson már román többségűnek hozták ki a múlt század derekén még csak magyarok, svábok és cigányok lakta, mára 19 ezresre nőtt kisvárost. Ennek ellenére tavaly is az RMDSZ győzött az önkormányzati választáson (a Német Demokrata Fórum támogatásával), a polgármestert viszont Monica-Silvia Giurgiu-Kovácsnak hívják, és állítólg tud magyarul. Rajta kívül román trikolórba burkolva jelent meg az díszünnepségen Szatmár megye prefektusa, Altfatter Tamás és a megyei tanács elnöke, Pataki Csaba is (mindketten RMDSZ-esek).
Ami a tiltakozókat illeti: „A csendőrök két személyt szankcionáltak szabálysértés miatt az 1991/61-es számú törvénynek megfelelően, amely a társadalmi együttélés szabályainak, a közrendnek és a köznyugalomnak a megsértését szankcionálja. Egy személyre 500 lejes pénzbírságot róttak ki nyilvános helyen elkövetett sértő cselekményekért és kifejezésekért, valamint egy írásbeli figyelmeztetést adtak közterületen történő alkoholfogyasztásért” – közölte a rendvédelmi szerv.


