Fehér Józseffel, a Nagyváradon szerkesztett és akkoriban Erdély magyarok által nagyobb számban lakott városaiban terjesztett szatirikus havilap, a Fakutya tulajdonos-főszerkesztőjével 1990 nyarán interjút készítettem. A következő részletek ebből valók.
„– Hogy lett belőled humorfabrikáló?
– Gyermekkorom óta foglalkozom humorral, mivel azonban a Ceauşescu-rendszer idején Romániában magyar nyelvű humorlap nem jelenhetett meg, akkoriban a jelenlegi Bihari Napló elődjénél, a Fáklyánál dolgoztam mint újságíró. Közben folyton írtam a magamét, 1988 előtt jobbára az íróasztalfióknak. ’88-ban szerencsém volt. A jelenlegi Szigligeti Társulat elődje, azaz a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata Talpig humorban címmel műsorára tűzte 12 vidám jelentemet, ami itt, Váradon 60 előadást ért meg. Mi ebben a szerencse? Az, hogy engedélyezték a bemutatását. Miért csak Váradon került bemutatásra? Mert annak idején külön engedélyre lett volna szükség ahhoz, hogy a megyéből kimehessünk vele, s az újabb „vizionálást” (cenzor általi megtekintést) senki nem merte megkockáztatni. Ugyanis ennek nagy valószínűséggel az lett volna az eredménye, hogy Nagyváradon is betiltják az előadását. Hiszen így is lépten-nyomon kérdezgették tőlem: nem lesz ebből baj…?
1989-ben Vidám lakónegyed címmel ugyancsak a színház mutatta be egy szilveszteri műsorösszeállításomat, és ugyanebben az évben a nagyváradi bábszínház tűzte műsorára előbb az Óz, a nagy varázsló című vidám gyermekjátékomat, majd az Egyedül nem megy című vidám műsor összeállítás keretében négy jelenetemet.
Idén áprilisban a Magyar Televízió munkatársai felajánlották, hogy megvennék néhány jelenetemet. Felutaztam Pestre, ahol a tévések végül is szerzői estet készítettek velem, ami legkésőbb szeptemberig lesz látható a képernyőn. A felvételek a Vidám Színpadon készültek, a jeleneteket egyebek között Gálvölgyi János, Tábori Nóra, Csákányi László, Körmendi János, Szuhay Balázs játsszák. A jelenetek közti szünetekben Déri János beszélget velem. Ezt azért említettem külön, mert Dérinek az a szokása, hogy riportalanyaival nem beszéli meg előre a kérdéseket, illetve a válaszokat…
– A médiamágnássá válás felé vezető úton hogyan indultál el?
– A Fakutya című havonta megjelenő szatirikus lapot 1990 márciusában indítottam be, jelenleg az 5. számnál tartok. Eddig minden lapszám 50 ezer példányban jelent meg és fogyott el az utolsó darabig. Bár – kisvállalkozásról lévén szó – én nem engedhetem meg magamnak a luxust, hogy a kinyomtatottakból több példány a nyakamon maradjon, s így ne térüljön meg az a pénz, amit a vállalkozásba fektettem, a visszajelzések alapján úgy néz ki, hogy 150 ezres példányszám esetén sem vállalnék komoly kockázatot. Ennek megfelelően amint lehetőségem lesz rá, növelni fogom a példányszámot.
Előreláthatólag augusztusban Bumeráng címmel megjelenik a Fakutya első román nyelvű változata, amely ezt követően évharmadonként lát majd nyomdafestéket, s esetenként három Fakutya-számban nyomdafestéket látott legsikeresebb karikatúrákból, illetve humoreszk-fordításokból állítom össze. A gyerekeknek, diákoknak szánt Fakutyus című újabb humorlap első számának a megjelentetését a szeptemberi iskolakezdésre időzítem. Nem csupán gazdasági meggondolásból indítom be, hanem mert fontosnak tartom a gyermek veleszületett humor iránti fogékonyságának a továbbfejlesztését. Nagyváradon amolyan vidám színpad beindítását is tervezem, ahol rendszeresen Fakutya-kabarékat, illetve Fakutya show-kat fogunk bemutatni, 50-60 fős közönségnek. Ezek kapcsán természetesen idővel turnék is szóba kerülhetnek majd.” (Forrás: Boros Ernő: A humorhoz való jogot az elemi emberi jogok közé sorolom, Szatmári Friss Újság, 1990. július 18.)
Bár menet közben (1993-tól) a nagyváradi kábeltelevízió magyar adásának első főszerkesztőjeként, a szórakoztató műsorok szerkesztőjeként is dolgozott, Fehér Jocóból (aki közben felvette a felesége nevét is, az Urszinyit) persze nem lett médiamágnás. Romániában rövidesen kezdetét vette a lej gyors elértéktelenedése, illetve a potenciális olvasók fokozatos elszegényedése, aminek egyenes következményeként nagyszabású terveinek csak egy részét válthatta valóra, ráadásul azokat is csupán rövid távon. A Fakutya 1994-ig maradhatott meg nagyobb formátumú szatirikus havilapnak, ezt követően (1999-ig) zseb-vicclapként (A Fehér Show viccei) terjesztették. A kiadvány két mellékletének (Fakutya-rejtvények, Fakutya-füzetek) kinyomtatására 1993-ig jutott pénz.
Fehér József (1947. július 12., Nagyvárad – 2018. november 4., Nagyvárad) tehát nem gazdagodott meg a humorból. Bár ilyesmit valószínűleg álmában sem tervezett. Ő egész idő alatt nem akart mást, „csak” nevettetni, szórakoztatni, jókedvre deríteni. Nem rajta múlott, hogy olyan helyen (olyan országban és társadalomban) élt, ahol a többség számára a humor – amennyiben, még ha keveset is, de fizetni kell érte – luxuscikknek számít.
Boros Ernő
