Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő kifakadásától lett hangos karácsony előtt a romániai magyar sajtó. A marosvásárhelyi születésű politikus, a Magyar Köztársaság volt csíkszeredai főkonzulja annak kapcsán szólalt meg, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Kis-Magyarországon a külhoni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Zsigmond felszólította a balliberális ellenzék szólóit, hangadóit és nemzetellenes uszítóit, hogy ne folytassák a határon túli magyarok elleni hangulatkeltést. „A külhoni magyarok védelme nem kampánykellék, és a külhoni magyarokat nem lehet átverni!” – mondottan. Kérte a tiszás főkolompos elhatárolódását ettől hisztériától, ami azért is furcsa, mert Magyar Péter egyike volt azoknak, akik ezt elindították a közösségi médiában.
Zsigmond arra emlékeztett, hogy noha Lázár János miniszter néhány nappal ezelőtt óvatlanul leszlovákozott egy különben valóban szlovák nevű, Szlovákiából Magyarországra költözött győri nőt, de aztán elnézést kért. Ezzel szemben Magyar Péter „románföldezte” Erdélyt és Nagyváradot, kitiltotta az erdélyi újságírókat a mezőségi fórumokról, kémpártnak nevezte az RMDSZ-t és román miniszterelnök-helyettesnek a párt politikusát.
Ez utóbbiakkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a posztkádári Magyarországon igen elterjedt a fogalomzavar a határon túli magyar közösségek és tagjaik tekintetében. Napi gyakorlat, hogy még a hivatalos szervek is románnak nevezik a román állampolgárokat, a nemzetiségük megjelölése nélkül. Budapestről nézve minden „román”, ami a magyar–román határtól keletre található. A politikai földrajz pedig mindent románként tart nyilván, ami a mai Románia határain belül van. Ezért sem helytelen technikailag a „magyar Szeged és a román Arad” városok közötti távról beszélni. Az pedig cáfolhatatlan geopolitikai-demográfiai tény, hogy a mai erdélyi, partiumi és bánsági nagyobb városok zöme 2025-ben jellegében „román”: nincs egy sem, amelyben többségben lenne a magyarság. Tíz százalék alatti a magyar etnikum Brassóba, Temesváron, Aradon, Besztercén, Szebenben, Nagybányán, húsz százalék alatti Kolozsváron, Nagyváradon, harminc százalék körüli Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben, és csak egyes székelyföldi kisvárosokban van többségben.
