Hatodszor is a parlament elé terjeszti Székelyföld autonómiastatútumát Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. de ezt megelőzően a Székely Nemzeti Tanács széleskörű társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben – jelentették be az SZNT szerdai, Sepsiszentgyörgyön tartott lakossági fórumán.
Mivel a román parlamentben az a gyakorlat alakult ki, hogy sürgősségi eljárással, zsigerből utasítanak el mindenféle autonómiatervezetet az érvényben lévő alkotmány első cikkelyére, Románia „független, oszthatatlan, egységes nemzeti állam” jellegére hivatkozva, ezúttal széleskörű társadalmi vitát kezdeményeznek a kérdésről, lakossági fórumokat, konferenciákat és más rendezvényeket szerveznek, megpróbálva kivédeni az említett „sürgősségi eljárást”. „Folyamatosan erről fogunk beszélni. Nem engedjük meg, hogy a román politikai elit, a román parlament úgy viselkedjen, mintha mi nem léteznénk” – jelentette ki Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
A fórumon Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő ügyvivő elnöke is jelen volt, az RMDSZ listáján parlamenti mandátumhoz jutott két képviselő, ők iktatják majd a bukaresti képviselőházban az SZNT műhelyeiben kidolgozott autonómiastatútumot. Mindketten tudatában vannak annak, hogy a többségi partnerekkel való együttműködés és a román parlament nélkül nem születhet törvény az autonómiáró, de hogy a román parlamentben mi történik, nem az RMDSZ-től függ, amelynek ráadásul nem tartja fontosnak az autonómiaügyet. A román pártok viszonyulása a kérdéshez csak nagyhatalmi nyomás vagy konjunkturális helyzet eredményeként változhat, az ugyanis nem oszt, nem szoroz, hogy az RMDSZ éppen része vagy sem a kormánykoalíciónak.
Székelyföld autonómiastatútuma legutóbb 2023 decemberében került a román parlament elé, előtte négyszer iktatták, és a román többség mindannyiszor elvetette. A 2020-as előterjesztés alkalmával belpolitikai botrányt váltott ki Romániában, hogy a székelyföldi autonómiastatútum a kétkamarás parlament képviselőházából „hallgatólagosan elfogadott” tervezetként jutott tovább az érdemi döntés meghozatalában illetékes szenátus elé: ez a megvitatására megszabott határidő lejárta miatt következett be, de a felsőház „korrigálta” a hibát, és gyorsított eljárásban leszavazta a kezdeményezést.
Az SZNT elnöke elismerte: egyesek csalódhattak, hogy 23 év alatt nem valósult meg a székelyföldi autonómia, de fontosnak nevezte, hogy a közösség kitartson mellette, mivel ha elfárad, akkor az a halálát jelenti. Kijelentette, hogy „a hatodik beterjesztés nem kudarc, hanem tartás”. „Nem hátrálunk meg! Ez az üzenetünk Bukarestnek és Európának” – fogalmazott tegnap Sepsiszentgyörgyön.