A székely szabadság napjához közeledve

A Székeéyöldért Társaság már ma, március 8-án rendezvénnyel ünnepli meg a székely szabadság napját a magyar fővárosban. Helyi idő szerint 16 órára várják a Hősök terére az emlékezni és emlékeztetni akarókat, ahol másfél órás összejövetel lesz, beszédekkel és élő zenével.

Március 10-e a Székely Szabadság Napja: a székely közösség önrendelkezési törekvéseinek szimbolikus ünnepe. Ezen a napon nemcsak az 1854-ben kivégzett székely vértanúkra emlékezünk, hanem arra az eszmére is, amelyért életüket adták a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért – írták a Facebookon terjesztett toborzóban, hozzátéve: „Ez az ünnep ma nem pusztán történelmi emléknap. A Székely Szabadság Napja a jelenről és a jövőről is szól. Arról, hogy lesz-e Székelyföldnek valódi beleszólása saját ügyeibe, és hogy megmaradhat-e olyan közösségi térként, ahol a székelység saját nyelvén, kultúrájában és intézményeiben, a történelmi hagyományainak megfelelően élhet.”

A Székely Nemzeti Tanács elnöke ma a következő poszttal invitálta a holnaputáni marosvásárhelyi jogkövetelő demonstrációra a közösséget: „Az Isten oly tökéletesnek teremtette az embert, hogy fölötte csak egy értelemmel fel nem fogható lény állhat: maga az Isten. Sem bálvány, sem állat, sem emberi hatalom, sem intézmény. Ezt a gondolatot fejti ki Thomas Mann a József és testvérei című tetralógiájában. Amikor azt mondjuk: ’Ami a lelkünkben van, az csak Istennek van alárendelve’, akkor nem vallásról beszélünk, hanem az emberi méltóságról. Arról, hogy vannak dolgok, amelyek nem rendelhetők alá sem hatalomnak, sem intézményeknek, sem parancsoknak. A székely szabadság eszménye nem lehet alárendelve sem a román hatóságoknak, sem a kormánynak, sem az államelnöknek – és semmiféle földi hatalomnak. Aki ezt érzi, és fontosnak tartja, hogy ezt kimondja, az március 10-én ott lesz Marosvásárhelyen, a Székely vértanúk emlékművénél. Ha ugyanaz az eszmény él több százezer ember lelkében, az hatalmas erő. Tegyük láthatóvá.”

A marosvásárhelyi rendezvény 16 órakor kezdődik, a népgyűlést a hagyományos felvonulás követi.

A székely szabadság napját Sepsiszentgyörgyön is megtartják: március 10-én 10 órától a Turul-szobornál megemlékező rendezvényre kerül sor. Beszédet Farcádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztője, imát Végh Nimród sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész mond, a kiáltványt Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács tájékoztatási alelnöke olvassa fel. Énekel a Kónya Ádám Művelődési Ház férfidalárdája, karvezető: Jakab Árpád. Ezt követően koszorúzás lesz.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Kenőpénzes vámfőnökök Romániában

Következő hír

Mit csinál annyi román a Közel-Keleten?

Related Posts
Total
0
Megosztás