Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel üzenetet küldött a határontúli magyaroknak, amelyben hangsúlyozta: a magyar nemzet fontos döntés előtt áll.
„Ne hagyjuk, hogy bárki megkérdőjelezze az Önök szavazati jogát, és ne engedjük, hogy szétválasszák azt, ami éppen összenő a Kárpát-medencében” – húzta alá a miniszterelnök, aki úgy fogalmazott, „határon innen és határon túl olyan veszélyekkel és válságokkal kell szembenéznünk, amelyre régen nem volt példa. A nemzetünk sorsáról szóló döntés ott van az Önök kezében is: arra buzdítom Önöket, hogy éljenek a szavazati jogukkal és védjük meg a 16 év alatt elért közös eredményeinket.”
Orbán azzal folytatta, hogy „ne hagyjuk, hogy véget vessenek a határon túli magyarság megmaradásáért indított programjainknak. Ne hagyjuk, hogy bárki megkérdőjelezze az Önök szavazati jogát, és ne engedjük, hogy szétválasszák azt, ami éppen összenő a Kárpát-medencében” – húzta alá. A videóüzenetben az is elhangzott, hogy tudjuk és hisszük, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
Végül a kormányfő leszögezte, hogy minden szavazat számít, mivel egyetlen szavazaton is múlhat, merre fordul Magyarország. „Ezért kérem, ismét támogassák a Fidesz-KDNP-t. Mi vagyunk a biztos választás egy bizonytalan világban. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!” – zárta üzenetét Orbán Viktor.
Az üzenet főként azoknak szól, akik az elmúlt hetek magyar- és Magyarország-ellenes, a másfél évtizede kormányzó nemzeti-polgári erők ellen uszító durva propagandahadjáratban meginoghattak és felülhettek a sorosista-szekus (a kettő nagyjából ugyanaz) ügynökök (influenszerek, szociológusok, politológusok, médiamunkások stb.) hajójára.







