Erre bízták a magyarok a nemzetpolitikát?

Tarr Zoltán lett a minap a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Magyar Péter-féle új budapesti kormányban. Ezt a fickót református lelkésznek mondja a „vikipédia”, de inkább csak arról híresült el a közelmúltban, hogy az Európai Parlament Tisza-párti tagjaként a saját hazája ellen áskálódott, majd a választási kampányban furcsábbnál furcsább dolgokat mondott. Az április 12-i „áradás” után derült ki, hogy az újan felálló kormányban rábízzák a nemzetpolitikát, majd az Országyűlés Magyarságpolitikai Bizottság előtt összevissza hazudozott. Huth Gergely alábbi írása a Pesti Srácok portálon jelent meg.

Tarr Kálmán, az újdonsült miniszter néhai édesapja valódi békepap, vagy inkább vörös lelkész volt az átkosban: ő cenzúrázhatta a Magyar Református Egyház összes sajtótermékét és kiadványát. Hiszen már a hetvenes évektől kényes, bizalmi pozíciót tölthetett be a proletárdiktatúra Egyházügyi Hivatalának intézményrendszerében: ő volt a Református Sajtóosztály, a későbbi Kálvin Kiadó vezetője. Másként szólva: a bolsevik idők református Lendvai Ildikóját (nem) tisztelhették benne a hívek.

Tarr Zoltán így könnyen folytathatta édesapja békepapi pályafutását: éveken át brüsszelita, kozmopolita háttérrel bomlasztotta a református közösséget, majd a Tisza EP-képviselőjeként rögtön Manfred Weber legjobb pudlikutyája lett. Még azt is elfelejtette, melyik országból érkezett, hiszen behízelgő felszólalásainak többségét angolul és nem magyarul tette. Nem túl meglepő, hogy a gyogyós Árpád-vezér rögtön meglátta benne a tábornoki rangú karhatalmistát, így őt is beemelte a népbiztosai sorába.

Tarr már a miniszteri meghallgatásán dobogós helyet nyert kreténségből, hiszen Ruff Bálinttal versengve, Szamuely Tibort megszégyenítő gyűlölködést vágott le a parlamenti szakbizottságok előtt. Elhangzott például az a teljesen abszurd kijelentés a szájából, hogy a tatárjárás a Fidesz kormányzásához képest egy laza kis hétvégi program volt.

Ezek után nem meglepő, de az alkotmányos, demokratikus alapértékek és a legalapvetőbb emberi méltóság szemszögéből mégis újabb vörös vonal átlépése, amit Tarr Zoltán a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért felelős Minisztérium teljes állománygyűlésén tett, amikor előadta, hogy mire számíthatnak beosztottjai a jövőben. Ugyanis a PestiSrácok megbízható forrásból származó információja szerint felszólította a minisztérium minden dolgozóját, hogy tegyenek feljelentéseket a rendőrségen saját munkatársaik, illetve a kulturális élet szereplői ellen az „elmúlttizenhatév” ügyeiben.

S ezekről tájékoztassák a minisztériumot. Ezt látva szegény Tarr Papa is megnyalná mind a tíz ujját, hiszen a hetvenes években már nem volt divat ilyen nyílt rendőrállami eszközökkel élni. Amit a fia tesz, nem a Kádár-rezsim, hanem inkább a Rákosi-rémdiktatúra, vagy a nyilas uralom módszereinek életre keltése.

Szamuely
Total
0
Megosztás
Előző hír

Újabb csendes győzelem a nemzeti régiók ügyében

Következő hír

Előrehozott választást szeretne a romániaiak többsége

Related Posts
Total
0
Megosztás