A Kúria elnöke elleni méltatlan támadásként értékelte a Fidesz frakcióvezetője azt, hogy Magyar Péter miniszterelnök távozásra szólította fel Varga Zs. Andrást. Gulyás Gergely szerint ezzel az új kormány a független bírósági rendszert akarja irányítása alá vonni. Közben kiderült: Magyar megint összevissza hazudozott.
„Magyar Péter miniszterelnök Sulyok Tamás és a magyar Nobel-díjas Krausz Ferenc után ma egy újabb köztiszteletben álló személy, Varga Zs. András kúriai elnök ellen intézett méltatlan támadást” – írta Gulyás. Hangsúlyozta: a miniszterelnök állításai ellenére ténykérdés, hogy Magyarországon jelenleg még jogállam van, ezért a bíróságok önálló hatalmi ágként, a kormánytól függetlenül működnek. Ezt még a Fidesz-kormánnyal szemben kifejezetten ellenséges Európai Bizottság is elismerte.
Gulyás szerint a Kúria elnöke elleni támadással az új kormány a független bírósági rendszert akarja irányítása alá vonni. Egyben képmutatónak nevezte Magyar Péter nyilatkozatát a Kúria felújításának „luxusa” ügyében, hiszen a Tisza-frakció a szintén felújított Szabad György Irodaházba költözne be. A Kúria – amely a legfelsőbb szintű bírói szerv Magyarországon – épületének felújítása nem az ítélőszék elnökének kérése vagy döntése volt, hanem a budapesti Kossuth tér rekonstrukciójának része. A Fidesz frakcióvezetője szerint az új miniszterelnöknek és a Tisza Pártnak a napi politikai hergelés helyett ideje a valódi kormányzásra koncentrálnia, és fel kell hagynia a kormánytól független közjogi méltóságok elleni méltatlan lejárató kampánnyal.
Magyar Péter vasárnap a Facebookon „közpénzen luxizó, fideszes kúriai elnöknek” nevezte a marosvásárhelyi születésű Varga Zs. Andrást, akit arra szólított fel, hogy haladéktalanul távozzon hivatalából. A hőzöngő miniszterelnök azt állította, hogy Varga a magyar emberek pénzén készíttet magának luxus elnöki szintet a Kúria épülete több tízmilliárdos felújításának keretében.
A Kúria a luxuslakosztállyal és az épület felújításával kapcsolatos minden vádat megcáfolt. A sajtó szerint a Tisza-kormány célja egyértelmű: nyomást gyakorolni Varga Zs. Andrásra és a Kúriára a saját hatalmi pozícióik erősítése érdekében. A még Darák Péter előző főbíró hivatali ideje alatt megkezdett, Kossuth téri, az egykori Királyi Kúria épületének rekonstrukciójáról szóló vita jól mutatja, hogyan használja a Tisza-vezetés a dezinformációt politikai nyomásgyakorlásra, miközben a valóságban a felújítás jogszerű, átgondolt és az előző vezetés által jóváhagyott folyamat.
A Kúria közleménye egyértelműen leszögezi, hogy az épület rekonstrukcióját nem a jelenlegi, hanem az előző Kúria-vezetés hagyta jóvá. A tetőtéri bírói klub, amely nem elnöki lakosztály, már a korábbi tervekben is szerepelt. Ezenkívül nincs szivarszoba, nincs elnöki lakosztály és a Kúria nem rendelt carrarai márványt – hangsúlyozza a közlemény, és leszögezi, hogy a felújítás az eredeti történelmi állapothoz igyekszik közelíteni, miközben kielégíti a modern bírósági igényeket. Ráadásul a jelenlegi kúriai vezetés három lényeges spórolást hajtott végre: az elnöki protokolláris helyiségeket kétharmaddal csökkentették, a dolgozószoba kisebb lesz, mint a mostani Markó utcai székházban; a tetőtéri klub részben a könyvtár funkcióit is átveszi; a Büntető Kollégium pedig az első emeleten kap helyet, nem külön épületben.
A Kúria expliciten cáfolja Magyar Péter négyszázmilliós elnöki luxuslakosztályról szóló állítását is, amely egy élő videós bejáráson hangzott el, ahol a miniszterelnök Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének üzent.
Az egyértelművé vált, hogy Magyar Péter és a Tisza-kormány már a hatalomátvétel első heteiben demonstrálja, hogyan bánik az igazságszolgáltatással. Ahelyett, hogy konstruktívan kezelné a folyamatban lévő állami beruházásokat, amelyeket részben a Tisza-kormány is befejezni ígért, inkább politikai parádét rendez.
A Kúria közleménye amúgy egyértelmű üzenet: az intézmény nem hagyja magát megfélemlíteni, és ragaszkodik a tényekhez. A Kossuth téri épület 130 éves, történelmi jelentőségű. A felújítás nem luxusprojekt, hanem a magyar igazságszolgáltatás méltó otthonának visszaállítása. A Kúria hangsúlyozza, hogy a reprezentatív terek látogathatók lesznek, és az Alkotmány utcai épület átvételét sem ők szorgalmazták – a kormány kompetenciája és felelőssége arról dönteni.

