Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész, a magyar színházi és filmes élet meghatározó alakja. A több mint hat évtizedes pályafutása során számos kiemelkedő színpadi szerepben, filmben és televíziós produkcióban nyújtott emlékezetes alakítást, miközben generációk számára vált ismertté jellegzetes szinkronhangjaként is, többek között Jean Reno állandó magyar hangjaként. Emlékét a magyar kultúra maradandó értékei őrzik.
Eredetileg filmrendezőnek készült, de arra a szakra akkor nem jelentkezhetett. A budapesti József Attila Gimnáziumban tanult, ahol egy iskolai színdarabban játszott együtt későbbi pályatársaival, Bálint Andrással és Szombathy Gyulával. A sikerélmény meghatározó volt, ennek hatására kezdett el egy félprofi színjátszó társulatba járni, bár az első próbálkozása a Színház- és Filmművészeti Főiskolán sikertelenül végződött. A következő felvételiig segédmunkásként dolgozott, majd már főiskolásaként, diploma nélkül is játszhatott Kecskeméten.
Az országos ismertséget az 1966-os Hideg napok hozta meg számára, ahol Latinovits Zoltán, Darvas Iván és Szirtes Ádám partnereként lépett a filmvászonra. Ebben és a Jancsó Miklós rendezte Szegénylegényekben játszva nyílt meg előtte a magyar film és televízió világa.
Kecskemétről Veszprémbe szerződött, majd a budapesti Thália Színház tagja lett, később szinte minden jelentős fővárosi színházzal kapcsolatba került, gyakran váltott társulatot, ezért sokan vándorszínészként emlegették. 1977-ben került a Nemzeti Színházhoz.
A színpad mellett a film és a szinkron is fontos terepe lett, jellegzetes orgánuma miatt a rádióban és a szinkronstúdiókban is keresett művész volt. Főiskolás kora óta szinkronizált, hangját többek között Richard Burton, Walter Matthau és Jean Reno is „kölcsönvette”. Később rendezőként is kipróbálta magát, 2003 és 2007 között a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója volt, ahol saját bevallása szerint már inkább az alkotás öröme és a közösség építése érdekelte, mint a szereplés. Élete későbbi szakaszában az írás is egyre fontosabbá vált számára, memoárt, prózát és verseket is írt, számára ez nem szakmai program, hanem belső szükséglet volt.
Egy olyan színész távozott, aki nem egyetlen szerephez vagy korszakhoz kötődött, hanem folyamatos mozgásban tartotta önmagát: társulatok, műfajok, szerepek és formák között keresve azt, ami mindig újra és újra kihívást jelentett számára. Művészi munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el.
Ismertebb filmjei, sorozatai és tévéjátékai: Hideg napok, Othello Gyulaházán, Forduljon Psmithhez, Kántor, Osztrigás Mici, Holnap kupaszerda, Nagyvizit, Gyertek el a névnapomra, Kisváros, Üvegtigris.
