Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a romániai Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista, George Smyth bristoli egyetemi hallgató iratai kerültek elő.
Hónapokig kereste helikopterekkel, drónokkal és kutyákkal a Salvamont hegyimentő szolgálat, miután november 23-án a 112-es segélyhívón kért segítséget, arra panaszkodva, hogy eltévedt a hegyekben, kimerült és kihűléssel küszködik.
A Mălăești menedékház felé vezető turistaösvényen haladó fiatalember hozzávetőleges helyzetét a hegyimentősök bemérték és az utolsó segélyhívás után egy órával elérték a megadott koordinátákat, de nem találták meg. A Salvamont főnöke szerint aznap ónos eső esett és olyan sűrű köd volt, hogy a látótávolság a 10 métert sem érte el, így a fiatalember hátizsákját, amelytől feltehetően a haladás megkönnyítése érdekében vált meg, a korábban már átfésült térségben csak másnap találták meg. A hátizsákban gázpalack és hálózsák is volt, ami megmenthette volna az életét.
A csendőrök és a hegyimentők napokig keresték, a helikopteres, drónos keresést pedig azt követően is folytatták, hogy a lehullott nagy mennyiségű hó és a lavinaveszély miatt a térség megközelíthetetlenné vált. A Brassó megyei Salvamont csapatai áprilisban újrakezdték a keresést, de akkor még több mint egyméteres hó borította a térséget, és nem jártak eredménnyel.
A törcsvári (Bran) rendőröket egy juhász értesítette tegnap, hogy a Ciubotea-völgyben emberi maradványokat talált. Ezek hivatalos azonosítását és a halál okának megállapítását az orvostani intézet, illetve a zernesti ügyészség fogja elvégezni.







