Kiröhögték párttársai a román tiszást az Országgyűlésben

Gurzó Mária, a TiSza Párt országgyűlési képviselője ma a mentelmi ügyében kért szót a parlamentben, ám a komolynak szánt beszámolóból hamarosan olyan előadás kerekedett, amelyen még saját párttársai is nevetni kezdtek. A házelnöknek kétszer is közbe kellett avatkoznia, hogy a képviselők kellő komolysággal hallgassák végig a magát románnak valló, méhkeréki születésű nő történetét.

Gurzó egy ellene indult magánvádas rágalmazási ügy előzményeit próbálta ismertetni. A történet egy mezőkovácsházi üzletnél kezdődött, majd a parlamenti ülésteremben folytatódott – immár a képviselőtársak derültségétől kísérve. A felszólaló arról beszélt, hogy április 4-én egy fehér ruhás, fekete hajú nő a szóba forgó üzlet közelében hangosan kampányolt a Fidesz mellett, és kiabálva fordult hozzá. A tiszás képviselő a történtek szemléltetésétől sem riadt vissza: elmesélte, hogyan fordult meg, majd a kezéből tölcsért formálva mutatta be a kiabálást.

A parlamenti közönség ezen a ponton már nem tudta megőrizni a komolyságát. A képviselők sem tudták leplezni jókedvüket, mire a kimondhatatlan nevű házelnök, Forsthoffer Ágnes rendre intette a derült honatyákat. Gurzó azonban még csak ezután érkezett el története csattanójához. A korábban fogorvosként dolgozó képviselő elmondása szerint a szóváltás végül békés fordulatot vett. A vele vitatkozó nő közölte, hogy orvos, s a két kolléga végül kézfogással zárta a találkozást, méghozzá azzal a megállapodással, hogy „győzzön a jobbik”. Hogy a mondatot a jelenlévők politikai áthallásként értették-e, vagy egyszerűen a történet előadásmódja tette meg a hatását, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a parlamentben ismét kitört a nevetés.

A jelenet pikantériája, hogy Gurzó felszólalásán a saját párttársai is rendkívül jól szórakoztak. A pártelnök Magyar Péter a frakcióvezető-helyettes Velkey György Lászlóval együtt röhincséltek, bár ők ketten együtt és külön-külön is eléggé röhejes figurák. A házelnöknek végül méltatlannak nevezte, hogy a képviselők viccet csinálnak Gurzó felszólalásából.

A Gyulán érettségizett, Bukarestben fogorvosi diplomát szerzett, 58 éves Ianosné Gurzó Mária Magdolnának nem ez volt az első kabaréba illő nyilvános szereplése. A tavaszi választási kampányban már sikerült országos figyelmet kivívnia egy olyan köszöntéssel, amelyben a választókerületének központját, Orosházát szerette volna üdvözölni, de a város neve kifogott rajta: többszöri nekifutásra is az Oroszország szót kezdte mondani. Szeptemberben pedig azzal tűnt fel, hogy közleményben fordult a nyilvánossághoz, mondván: nem ő a Fásy Ádám nevű showman felesége, Fásyné Gurzó Mária, akit bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással, illetve hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítottak és rabosítottak.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Akiknek savanyú az idei szőlő is

Related Posts
Total
0
Megosztás