A Fidesz elnöke a Hír TV-nek adott interjút, amelyben véleményt mondott a tavaszi országgyűlési választások óta eltelt hat hónapról. Orbán Viktor szerint újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon.
A magyar kormány éléről 16 év után leköszönt politikus szerint olyan helyzetbe jutott az ország, amikor nincs semmi jelentősége annak, hogy mit mond a miniszterelnök. Magyar Péter összevissza beszél. Egyik nap adócsökkentéséről hadovál, másnap adót emelnek.
Orbán megjegyezte, hogy csak a valóságból lehet kikövetkeztetni, hogy mi történik az országban. Meglátása szerint a valóság az adóemelések felé mutat. Emlékeztetett, hogy Magyarországon tizenhat évig munkaalapú gazdaságpolitika volt, most viszont egy baloldali gazdaságpolitika érvényesül, aminek a kulcseleme az adók emelése. A kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) megváltoztatása kapcsán Orbán Viktor megjegyezte, hogy a kormány egy százszázalékos adóemeléssel kiszúr 138 ezer emberrel.
A vagyonadóról szólva a Fidesz elnöke kiemelte, hogy minden adóemelés rossz, Magyarországnak pedig most adócsökkentésre lenne szüksége. A magyar gazdaság bajának nevezte, hogy lassan növekszik, adóemeléssel pedig nem lehet növelni a gazdasági teljesítményt, csak adócsökkentéssel. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon az emberek tíz százaléka ad munkát a másik kilencven százaléknak, akiket nem egymással kellene szembefordítani, hanem megtalálni az együttműködés módját. Ha büntetjük a munkaadókat, akkor idővel jóval kevesebb embernek fognak munkát adni – jelentette ki.
A pártelnök kiemelte: a gazdasági élet szereplői is úgy vélekednek, hogy mindez gyengíti a vállalkozásokat. Mint mondta, a munkaadóknak kiszámíthatóságra, stabilitásra, adócsökkentésre, valamint elismerésre van szüksége. Ha viszont azt látják, hogy a sikeres vállalkozókat büntetni fogják, akkor nem fognak befektetni. A gazdaság olyan, mint a bicikli: ha nem tekered, földbe áll – fogalmazott. Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság most csak azért nem áll földbe, mert Szijjártó Péter külgazdasági miniszter jól végezte a munkáját. Példaként említette a BMW, a Mercedes, a BYD vagy a különböző akkumulátorgyárak beruházásait.
A pártelnök felelevenítette, hogy Brüsszelből folyamatosan baloldali gazdaságpolitikai követelések érkeztek, amit a Fidesz-kormány mindig visszautasított. A TiSza-kormány viszont egyenként végrehajtja ezeket a követeléseket. Itt említette, hogy átadják a magyar gazdaság lehetőségeit a külföldieknek. Úgy vélekedett, hogy a magyarországi baloldaliak fejében minden, ami külföldről jön, az jó. Míg ami magyar, az veszélyes és csúnya. A magyar jobboldal mindig szuverén gazdaságot akart, míg a magyar baloldal szervezett része mindig a gyarmattartók érdekében járt el – tette hozzá.
Orbán szerint a baloldal nem hisz abban, hogy a magyarok képesek felépíteni egy olyan gazdaságot, amely a saját lábán áll. Ehelyett a betagozódásban, a gyarmattartókban és a nálunk erősebbekben hisznek. Közölte, a baloldali kormány mindig a helytartók kormánya, Moszkváé vagy Brüsszelé. A magyar nagyvállalkozókkal szembeni hangulatkeltés kapcsán kiemelte, hogy a kormány az M6-os autópálya koncesszióját visszaadta a külföldieknek, és ez megtörtént 2002 után is.
A Magyarországnak készült IMF-ajánlások kapcsán a pártelnök úgy vélekedett, hogy a mezőgazdaság, valamint a kis- és középvállalkozások bajban vannak, az építőipar földbe állt, a turizmusban két számjegyű infláció van. Eközben a külföldiek már jönnek és az egyre olcsóbbá váló magyar eszközökre hozzák a vásárlókat. A baloldali kormányoknál mindig ez van, a külföldiek felvásárolják az országot – jelentette ki. Majd kitért arra is, hogy akik ma a gazdaságpolitikáért felelősek, mind nyugati cégektől jöttek, de valójában sohasem csináltak gazdaságpolitikát. Úgy vélekedett, hogy Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter biztos, hogy életében nem foglalkozott makrogazdasággal. Kármán András pénzügyminiszter kapcsán úgy vélekedett, hogy egy olyan gyenge vezető volt, akivel oda-vissza mosták fel a padlót, amikor államtitkár volt a második Orbán-kormány idején.
A Fidesz elnöke Orbán Anita külügyminiszterről szólva elmondta, kabinetfőnöknek jó volt, de nem tervezett például geostratégiát. Viccnek nevezte, hogy a nő minap a jemeni húsziknak üzent. A származását és leánykori nevét gondosan titkoló miniszterke felszólította a húszi fegyvereseket, hogy Jemenben és környékén azonnal hagyjanak fel katonai akcióikkal. Olyan emberek vállalkoznak ma kormányzásra, akik a kormányzás szakmai részét nem ismerik, legfeljebb radikális baloldali meggyőződéseik vannak – rögzítette a volt miniszterelnök.
Az orosz–ukrán háború kapcsán Orbán Viktor emlékeztetett, hogy Magyarország eddig semleges volt, mert mindig az volt az érdeke, hogy legyen béke. A választások után ezt feladta a kormány, mivel oroszellenes és ukránbarát külpolitikát folytat. Komoly kockázatnak nevezte, hogy sem a képességét, sem pedig a szándékát nem látja annak, hogy az ország ki tud-e maradni a háborúból. „Konkrétan beszálltak az orosz–ukrán háborúba az ukránok oldalán a németek, a franciák és a többi mellé” – bírálta a Magyar-kormány politikáját.
A gazdaság helyzetére visszakanyarodva Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy pénz vesznek el az emberektől, adót emelnek és büntetik azt, aki dolgozik. Újkommunista, radikális, baloldali gazdasági kormányzás van – jelentette ki. A külföldi multinacionális vállalatokra kivetett különadók kapcsán felhívta a figyelmet, hogy azok egy részét már megszüntette a kormány. Míg a nyugdíjakról szólva úgy vélekedett, hogy helyes dolog a nyugdíjemelés. De ha belenyúlnak a nyugdíjrendszerbe és a kisnyugdíjasok járandóságát megemelik, a többiekét pedig nem, akkor azokat büntetik. A pártelnök szerint mindenkinek azonos arányban kell emelni a nyugdíját, ha viszont nem tudnak mindenkinek pénzt adni, akkor nem a nyugdíjrendszert kell megváltoztatni, hanem szociális alapon kell támogatást nyújtani a rászoruló idős embereknek. Úgy vélekedett, hogy amikor látszólag a nehéz helyzetben lévőket segítik meg a tiszások, akkor valójában azokon a nyugdíjasokon ütnek, akik hosszabb ideig dolgoztak, többek kerestek és abból több járulékot fizettek be.
A jobboldal helyzete és a börtönben lévő politikai foglyok kapcsán Orbán Viktor az állítólagos korrupciós ügyeket politikai propagandának nevezte, amivel megpróbálják felszámolni a jobboldalt. A baloldal mindig radikális politikát folytatott. Céljuk nem az, hogy megnyerjék a politikai versenyt, hanem az, hogy felszámolják a versenytársaikat – húzta alá. Ezért hozták létre az új ÁVH-t (a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal), ami politikai utasításokat hajt végre, Magyar Péter pedig naponta elmondja, hogy kiket kellene bilincsben elvinni. Orbán szerint ilyen nem szokott megtörténni demokráciában és jogállamban. Majd előrevetítette, hogy a feljelentésekről előbb-utóbb kiderül: alaptalanok. Ezek egyszerű politikai támadások.
Az aranykonvoj kapcsán arról beszélt Orbán Viktor, hogy ez Európa legnagyobb korrupciós ügye, amiben vastagon benne vannak a nyugatiak és az ukránok is. Most pedig már Ausztriában is vita van arról, hogyan mehetett keresztül az országon milliárdszámra arany, euró és dollár. (Arra nem tért ki, hogy Romániában is ez történt, de ott nincs semmilyen vita.) Leszögezte, hogy nem kellett neki konkrét intézkedéseket hoznia, mert a magyar hatóságok maguktól tették a dolgukat. De ha kellett volna, akkor utasította volna őket, ezért akarják most bíróság elé állítani. „Fel akarják számolni a jobboldalt, de ellen fogunk állni, mert a fél országot nem lehet börtönbe csukni, és a végén örüljenek, ha megússzák” – szögezte le.
A pártelnök szerint jelenleg a jobboldal kilencven százalékos felkészültségi szinten áll, hogy újra vállalják az ország irányításáért a felelősséget, év végére pedig el fogják érni a száz százalékot. „Egy nyílt politikai versenyben ott fogunk állni és a választópolgárok pedig eldöntik a mostani kormányzás tapasztalatai alapján, hogy mit akarnak” – fogalmazott az interjú végén Orbán Viktor.
Címképünkön: Mackónadrágos, futócipős kormányülés Erdőbényén október 2–4. között)

