Tovább tart a romániai kormányzati patthelyzet

A legnagyobb parlamenti párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu szerint Romániának azért nincs teljes jogkörű kormánya, mert a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) más sürgős ügyei vannak: a tisztségek, a pénz és a hatalom megtartása.

A politikus közölte, hogy a PNL és az USR azért cirkuszolt ma, mert elveszített egy-egy tisztséget a képviselőház vezetésében. Grindeanu szerint bojkottal fenyegetnek, vádaskodnak, légből kapott szövetségeket vizionálnak, és hirtelen a demokrácia veszélyeztetéséről beszélnek, mindezt két tisztség miatt.

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy a PSD is elveszített egy tisztséget a szenátus házbizottságában, de nem akadályozta a parlament munkáját, és nem talált ki politikai válságot egy elveszített poszt miatt. „A PNL és az USR számára addig jók a szabályok, amíg nekik kedveznek, ha viszont az eredmény már nem tetszik nekik, akkor szerintük maga a demokrácia kerül veszélybe” – írta Grindeanu.

Hozzátette: miközben a PNL és az USR saját tisztségeit siratja, a romániaiak kormányra várnak. A PSD pedig parlamenti többséget akar kialakítani, hogy Romániának kormánya legyen. Mindenki azért küzd, ami számára fontos – zárta bejegyzését.

A bukaresti parlament legnagyobb frakciójával rendelkező PSD országos politikai bizottsága már elödöntötte: csak olyan kormány beiktatását hajlandók megszavazni, amelyben miniszterekkel vesznek részt.

Közben olyan hangok is megjelentke a közéletben, hogy ennek az országnek nincs is szüksége legitim, szabályszerű kormányra, mert úgyis elvezetegetik valakik, ha nem mások, akkor a „mélyállami” mesterkedők.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Akármit tesznek, kivillan a lóláb

Következő hír

A új világrendről tett bejelentést a kínai elnök

Related Posts
Total
0
Megosztás