Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája már ma közzétette az alábbi beharangozó felhívást. Mi pedig felidézzük annak az alakját, akinek az emlékművénél lesz az október 6-i rendezvény.
A hagyományokhoz híven ebben az esztendőben is megemlékezést szerveznek a nemzeti szervezetek és egyesületek Nagyváradon, október 6-án 17 órától az Ezredévi emléktéren (P-ța Libertății).
Nemzeti gyásznapunkon a szervezők – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Szövetség – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlásban szintén mártírhalált halt nagyváradi országgyűlési képviselő és jegyző, Szacsvay Imre szobrához várják az emlékezőket.
Az eseményen megemlékező beszéd hangzik el, valamint alkalomhoz illő szavalatokat hallhatnak az egybegyűltek. Közreműködik a Váradi Dalnokok dalárda.
Mint ismeretes, a magyar Országgyűlés 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-át. A magyarság ezen a napon az aradi vértanúkra és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős miniszterelnökére emlékezik. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, egyben biztatnak arra, hogy az esemény végén egy-egy szál virággal emlékezzenek a magyar szabadság mártírjaira.
Emlékezzünk együtt hőseinkre!
Szacsvay Imre a Váradtól délkeletre lévő Kisürögdön jött a világra 1818. november 1-jén régi székely származású családban, amely nevét Háromszék vármegye Szacsva nevű településéről kapta. Az esztelneki ágból Szacsvay István és Bartos Anna fiai, Ádám és István telepedtek át a Székelyföldről Bihar megyébe és ott alapítottak családot. Nemességüket 1827-ben hirdették ki. Szacsvay Lajosnak, a váradi káptalan főerdészének, uradalmi ispánnak a fiát, Imrét a kisürögddel szomszédos Biharsályi plébániáján anyakönyvezték, akkor még Szatsvayként írták be a nevét. A későbbi volt ügyvéd, politikus, országgyűlési követ, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja a saját nevét rendszerint ifjú Szacsvay Imre névalakban használta, megkülönböztetésül nagybátyjától, id. Szacsvay Imrétől, aki a nagyváradi 55. honvédzászlóalj századosaként az 1849-es piski csatában szerzett sebesülésébe halt bele. Az ifjú a Nagyváradi Római Katolikus Főgimnázium elvégzése után tanulmányait a Nagyváradi Királyi Katolikus Jogakadémián folytatta, ahol elvégezte a jogi kar első évét, de a másodévet már Kassán fejezte be 1836-ban. A reformellenzék bihari vezére, Beöthy Ödön 1839-ben magával vitte Pozsonyba az országgyűlésre, hivatalos írnoknak, úgynevezett kis követnek. Az ügyvédi vizsgákat is ott tette le. Ezután Váradon ügyvédi irodát nyitott. 1840 májusában a váradi járás esküdtjének választották meg, de miután kiszorították hivatalából, magánügyvédként működött. 1848-ban mint a liberálisok egyik vezére aktív feladatot vállalt a polgárok mozgósításában, május 10-én Kossuth kinevezte a nagyváradi kincstári uradalom ügyészévé. Júniusban a népgyűlés megválasztotta Váradolaszi és Újváros országgyűlési képviselőjének. 1849 januárjában beválasztották a képviselőház jegyzői karába. Áprilisban alapító tagja, majd pedig az egyik vezető politikusa lett a Radikális Pártnak, amelynek programjában Magyarország önállósága és függetlensége állt. 1849. április 13-án pártolta Kossuth trónfosztási indítványát, s a függetlenségi nyilatkozat megszerkesztésében, szövegezésében tevékenyen részt vett, ő olvasta fel és a neve ott szerepel a dokumentum aláírói között is. Emiatt írta róla később egy mára szinte elfelejtett váradi költő, Katona Mihály: „Egy tollvonás volt bűne”.
A világosi fegyverletétel után hazament Nagyváradra, majd Árpádon bujdosott, de feljelentették, a császáriak elfogták, bezárták, majd átszállították Pestre, az Újépületbe. A fővád ellene a függetlenségi nyilatkozat megfogalmazása és aláírása, egyéb vádak a felségsértés és a lázadás volt. Az árulás vádját elutasította, mondván: „Nem bűn, ha valaki szereti népét, és hazájáért munkál.”
A rászabott halálos ítéletet 1849. október 24-én hajtották végre Újépület melletti fatéren, Perényi Zsigmonddal, a felsőház elnökével és Csernus Menyhért pénzügyminiszteri tanácsossal együtt akasztották fel. 21 évig jeltelen sírban nyugodott, majd 1870. november 1-jén vele együtt kilenc vértanú közös emlékkövét avatták fel a Kerepesi úti temetőben. 1904-ben utcát neveztek el róla Váradon, de Trianon után ez str. Cuza Vodă lett, mindmáig, bár 1940-ben pár évre visszakapta magyar nevét az utca. A Sebes-Körös partján álló emlékművétt, Margó Ede alkotását 1907. március 15-én leplezték le, a talapzati felirat: „Csak egy tollvonás volt bűne”. 1937 júniusában a román hatóságok eltávolították a szobrot és a múzeum raktárába szállították. A második bécsi döntés után, 1942. május 5-én, ismét felállították régi helyére, ahol napjainkban is áll. Az emlékmű 1989 után fokozatosan a március 15-i és október 6-i nagyváradi megemlékezések fő színterévé vált.
