Román példával kecsegtet a magyar sajtó

Hektáronként több mint 13 millió forintot érhet ennek a szárazságtűrő növénynek a termése címmel közölt ma egy írást nlc.hu (korábban Nők Lapja Café), Magyarország egyik legnépszerűbb női életmód-portálja, a bukaresti sajtóból inspirálódva. Alább szemlézzük.

Jól viseli a száraz időszakokat, termése megfelelő körülmények között hónapokig eltartható, és egy jó évben akár 3–4 tonna is betakarítható belőle hektáronként. Egy román gazda már 40 hektáron termeszti azt a növényt, amelyet sokan még mindig kizárólag a mediterrán vidékekhez kötnek.

A mandulafát általában Spanyolországgal, Olaszországgal vagy Görögországgal azonosítjuk, pedig megfelelő fajtaválasztással és gondozással Közép- és Kelet-Európában is termeszthető. Erre építette vállalkozását Florin Boguș, aki 2015-ben kezdett mandulafákat telepíteni a dél-romániai Teleorman megyében, Sârbeni faluban.

A gazdának korábban nem volt mezőgazdasági tapasztalata. Fokozatosan tanulta meg, mely fajták alkalmazkodnak a helyi éghajlathoz, hogyan kell kialakítani az ültetvényt, és miként lehet vegyszerek nélkül megvédeni a fákat. A Livada Migdalii Cireşari nevű, ökológiai művelésű mandulása mára 40 hektárosra nőtt. Jó évben hektáronként 3–4 tonna teremhet, a termés értéke pedig megközelíti a 36 ezer eurót. A termelő saját internetes áruházában a 2026-os termést kilogrammonként 45 lejért, vagyis kb. 8,5 euróért értékesítik. Ezen a kiskereskedelmi áron három tonna mandula 135 ezer lejt, négy tonna pedig 180 ezer lejt érhet. Utóbbi több mint 33 ezer eurónak, hozzávetőleg 13 millió forintnak felel meg.

Ez azonban nem azonos a gazda nyereségével. A számítás csupán a teljes termés lehetséges kiskereskedelmi értékét mutatja. Nem számol az ültetvény gondozásának, a betakarításnak, a csomagolásnak, a tárolásnak, a szállításnak és az értékesítésnek a költségeivel. Arra sincs garancia, hogy a teljes mennyiséget ugyanazon a kiskereskedelmi áron lehet eladni. A termelő adatairól eredetileg a román Ziarul Financiar számolt be.

Egy hektár mandulaültetvény kialakítása a román gazda számításai szerint az első évben körülbelül 2500 euróba kerül. Ekkora területre a fajtától, a talajviszonyoktól és az alkalmazott művelési rendszertől függően 300–400 facsemetét lehet elültetni.

A mandulafa azonban nem kínál gyors megtérülést. A telepítéstől általában öt-hat évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a fák gazdaságilag is jelentős mennyiségű termést hozzanak. Az ültetvény addig is rendszeres gondozást és folyamatos ráfordítást igényel, miközben komolyabb bevételre még nem lehet számítani. A megfelelő fajták kiválasztása különösen fontos. Sok mandulafajta idegenmegporzást igényel, ezért több, egymással kompatibilis és lehetőleg azonos időben virágzó fajtát kell egymás közelébe telepíteni.

A mandulafa egyik legnagyobb előnye a viszonylag jó szárazságtűrése. Mélyre hatoló gyökérzete miatt kevesebb csapadék mellett is életben maradhat, mint számos más gyümölcsfa. A tartós vízhiány ugyanakkor a termés mennyiségét és minőségét is csökkentheti, ezért a szárazságtűrés nem jelenti azt, hogy a növénynek egyáltalán nincs szüksége vízre. Florin Boguș a talaj nedvességének megőrzésére mulcsozást alkalmaz. A fák között növő növényzetet nem távolítja el teljesen, hanem felaprítja, majd a talajon hagyja. A növényi maradványokból kialakuló takaróréteg csökkenti a párolgást, és segít tovább megőrizni a talajban lévő vizet.

A mandulatermesztésnek ugyanakkor vannak kockázatai. A fa korán virágzik, ezért a tavaszi fagyok komoly károkat okozhatnak a virágokban. Az enyhe telek emellett kedvezhetnek bizonyos kártevők és betegségek áttelelésének. A román termelőt elsősorban nem a magas eladási ár, hanem a mandula eltarthatósága győzte meg. Számos gyümölcsöt közvetlenül a szüret után piacra kell vinni, különben rövid idő alatt tönkremegy. A megfelelően megszárított, héjában tárolt mandula viszont optimális körülmények között hónapokig, akár egy évig is megőrizheti minőségét. A gazdának így nem kell egyszerre értékesítenie a teljes termést. A mandulát fokozatosan viheti piacra, amikor megfelelő vevőt talál rá. Ez jelentős előny lehet egy kisebb termelő számára, bár a hosszú eltarthatósághoz száraz, hűvös és kártevőktől védett tárolóhely szükséges.

Boguș szerint a mandula Romániában sem annyira egzotikus növény, mint sokan gondolják. Az országban évtizedek óta vizsgálják a termesztési lehetőségeit, és több régióban idős mandulafák is bizonyítják, hogy a növény képes alkalmazkodni a helyi körülményekhez. A sikerhez azonban nem elég a szárazságtűrés: a termőhely, a fagykockázat, a talaj, a fajtaválasztás és az értékesítési lehetőségek egyaránt döntők.

Total
0
Megosztás
Előző hír

És nem szakadt le az ég a Madarasi-Hargitán

Related Posts
Total
0
Megosztás