Négynapos körút keretében Romániában tárgyalgat Tarr Zoltán, a magyar kormány társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere és Kollai István, a határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkár. A budapesti tárca tájékoztatása szerint a látogatás középpontjában a személyes találkozások, a párbeszéd és a határokon átívelő magyar közösségi kapcsolatok erősítése áll.
A semmitmondó közlemény szerint a miniszter és a helyettes államtitkár helyi civil és egyházi szervezetek képviselőivel, diákokkal, művészekkel, értelmiségiekkel, politikai és közösségi vezetőkkel találkozik. A minisztérium célja, hogy vezetői közvetlenül is megismerjék a külhoni magyar közösségek helyzetét, tapasztalatait és igényeit, és ezekre építve alakítsák a határon túli magyarságot érintő szakmai együttműködéseket – írták.
Azt máris jelezzük, hogy a látogatásnak csak a romániai sajtóban lett visszhangja, a magyarországiban nem nagyon. A média – a budapesti közlemény alapján– erdélyi vizitről beszél és ír, holott a tiszás politikusok előbb a Partiumban jártak: Nagyváradon és Szilágycsehben, csak ezt követően mentek „befelé”, Erdélybe. A hétvégére eljutnak a Székelyföldre is, állítólag egészen Sepsiszentgyörgyig.
A Krónika szerint a látogatás – amelynek számos programpontja egyelőre ismeretlen – újabb lehetőséget kínál az áprilisi választást megnyert Tisza Párt számára a kapcsolatépítésre Erdélyben, továbbá arra is, hogy enyhítsen a kormányzó alakulat és az RMDSZ felhőtlennek egyáltalán nem nevezhető viszonyán. Ma állítólag a hírhedt balliberális fészekben, a kolozsvári Planetárium Caféban tartanak közönségtalálkozót Paradigmaváltás a magyar–magyar viszonyban címmel. A tiszás delegáció azután díszvacsorán vesz részt, ezen ott lesz többek között Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is.
Tegnap Nagyváradon vacsoráztak, egyházi és több RMDSZ-politikus társaságában, a bihari megyeszékhelyen a „civil szférát” is többnyire az említett párt emberi képviselték. A balliberális sajtóban és a másodlagos nyilvánosságban („közösségi médiában”) mára nagyon megsokasodtak azok a hangok, amelyek követelik az RMDSZ-től, hogy látványosan hódoljon be a Tiszának és kormányának, ne csak a háttérben folyjon „informális tapogatózás”. Ugyanakkor a Krónika joggal emlékeztetett: a külhoni magyarok számottevő része Orbán Viktorral és pártjával rokonszenvez, ami az áprilisi országgyűlési választáson is megmutatkozott, hiszen a külhoni levélszavazatok 87 százalékát a Fidesz, míg 10 százalékát a Tisza Párt kapta. Utóbbi ugyan már nagyon nyomulna Erdélyben, de ez nem lehet fáklyás menet, hiszen a Magyar Péter kormányfő vezette alakulatban és körülötte hemzsegnek a határon túli magyarságot megvető „sohannai bitang emberek”.
Ma délelőtt a tiszás elöljárók felkeresték a szilágycsehi református templomot, ahol a felújítás alatt álló műemlék református templom tornya idén februárban leomlott. Itt Tarr Zoltán százmillió forintos támogatást ígért a rekonstrukcióhoz. A Krónika cikkírója sietett megjegyezni ennek apropóján, hogy a miniszter „évekkel korábban református lelkészként szolgált”, de ez tévedés: elvégezte ugyan a teológiát, de gyülekezetben sohasem szolgált, csak hivatalnokoskodott és civil pályán mozgott, később durván támadta egyháza vezetőségét, ezért és más ügyeiért a Zsinat örökre eltiltotta a lelkipásztori szolgálattól.

Erdélyben egyébként már volt egy botrányosnak mondható fellépése Tarrnak: júliusban a Maros megyei Fehéregyházán az új tiszás kormányt képviselve részt vett a felújított és kibővített Petőfi-emlékhely avatóünnepségén, amit egyébként jórészt az Orbán-kormány finanszírozott a Nemzeti Kulturális Alap révén. A miniszter már itt azzal fenyegetőzött visszaéléseket emlegetve, hogy a Tisza-kormány jogi intézkedéseket foganatosít az előző évek magyarországi támogatásait folyósítók ellen, hiszen azok a pénzek csak úgy kifolytak a határokon túlra…
Mi több, adott pillanatban azzal állt elő, hogy az Orbán-kormány felhasználta a határon túli magyarokat arra, hogy ideológiai és politikai befolyását kiterjessze, majd álnok módon ő maga bocsánatot kért „minden egyes megtévesztett, átvert és rettegésben tartott határon túl élő honfitársától”. A „rettegő” erdélyi és székelyföldi magyarok nem is merték akkor számonkérni a szavait, egyedül Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke koppintott Tarr orrára: ugyan ne beszéljen már Orbán Viktor helyett, különben sincs helye a bocsánatkérésnek, hiszen a romániai magyarok április szavazataikkal véleményt mondtak az előző kormányról.
A fehéregyházi Tarr-vágásnak későbbi folyománya: a Petőfi-emlékhelyet a felavatása után azonnal le is zárták a látogatók előtt, ugyanis kiderült: úgy „adták át” nagy garral, hogy azóta sem készült el. Magyarázkodva sietett a marosvásárhelyi sajtó közölni a napokban, hogy 95%-ban kész van ugyan a beruházás, de majd csak jövő tavasszal adják át… ismét.
R. Balogh Mihály
