Romániát nem szeli át autópálya, de Bukarest külföldön „építkezik”

Románia 100 millió euró vissza nem térítendő támogatást ad kelet szomszédjának, a Moldovai Köztársaságnak, az erről szóló kétoldalú megállapodást pénteken Kisjenőben (Chișinău) írták alá a román és a moldovai kormány együttes ülése alkalmából.

A két kormány miniszterei számos egyezményt írtak alá, köztük van a két szomszédos országot összekötő egyik közúti híd megerősítéséről, illetve egy új híd építéséről szóló. Mi több, Románia villamosenergiát és gázt fog szállítani Moldovának, hogy úgymond hozzájáruljon annak energetikai biztonságához. A két kormány tagjai oktatási, kutatási, munkaügyi, fejlesztési és digitalizációra vonatkozó megállapodásokat is aláírtak. A moldovai kormányfő elárulat, hogy a tetemes adomány egy részéből a „vidéki infrastruktúrát” fogják fejleszteni.

A román kormányfő újfent arról biztosította partnerét, hogy Bukarest továbbra is kész segíteni minden téren Moldovát abban, hogy közelebb kerüljön Európához – értsd Romániához. Utóbbiban ugyanis mindmáig erős irredenta eszmék uralkodnak abból adódóan, hogy a mai Moldova területe Romániához tartozott a két világháború között. Azt megelőzően viszont a régiós sohasem volt része annak az államalakulatnak, amely 1862-ben Románia néven létrejött, először a történelem során. Az 1991. augusztus 27-én független államként megalakult Moldovai Köztársaságban csupán a lakosságnak az egyharmada támogatna valamiféle „egyesülést” a mai Romániával, ugyanakkor azt máig nem lehet tudni, hogy Bukarest hány moldovainak adta meg a román állampolgárságot, úgymond beléptetve őket az Európai Unióba. Tavaly nyáron azt írta a Krónika, hogy „a Pruton túli állam 2,7 milliós lakosságának csaknem egynegyede, 642 149 állampolgár szerezte meg az eltelt két évtizedben a román állampolgárságot is.” Ami azt jelenti három évtizedre kivetítve, hogy akár egymillió moldovainak lehet kettős- vagy többes állampolgársága.

A Románia és Moldova közötti diplomáciai kapcsolatok azután lendültek fel, hogy 2020. decemberben Maia Sandu moldovai államfő megnyerte hazájában az elnökválasztást, majd júliusban az őt támogató Európa-barát Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) abszolút többséget szerzett a moldovai parlamentben.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Áremelkedés színe és fonákja

Következő hír

A nemzetközi sajtó – beleértve a románt is – valótlan képet fest a magyar valóságról

Related Posts
Total
0
Megosztás