Hagyományos formában, több ezer hívő előtt tartották meg húsvét vasárnapján a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában, a Szabadság téren, ahol rendezett sorokban állt fel a tömeg a megszentelésre váró kosaraikkal.
Az időjárás nem volt a legkegyesebb az ünneplőkhöz, ugyanis a szertartás hószállingózás közepette zajlott. Az ételszentelésre összekészített kosár elmaradhatatlan tartozéka a bárány, a tojás és a kalács, egyesek még pálinkás vagy boros üveget is tesznek a kosárba.
Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke ünnepi szónoklatában kifejtette, hogy a hagyományos ételek hozzátartoznak az ünnephez, Jézus feltámadásában is fontos szerepet játszanak. “Fogyasszuk tehát a megszentelt eledeleket majd az ő emlékezetére örvendezéssel és igen nagy hálával” – hangsúlyozta Tamás József.
Az ételszentelést a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárták.