Több mint ezer helyi képviselőre szavaztak az Egyesült Királyságban csütörtökön. A városi tanácsokban részt vevő politikusok általában csak kisebb, helyi ügyekkel foglalkoznak, de a rájuk való voksolás mindig jól mutatja, hogy ki felé hajlik a nép szimpátiája. Észak-Írországban törvényhozói választásokat is tartottak.
Az AP News szerint Boris Johnson miniszterelnök és a konzervatív párt (toryk) nagy vereséget szenvedtek: számos londoni fellegvárukat is elvesztették, míg a középbalos Munkáspárt (labourok) több kulcskörzetben is győzelmeket ért el.
A Liberális Demokrata part is előretört, főleg a dél-angliai régiókban, ahol számos középosztálybeli, brexitellenes brit él.
A konzervatívok 350 tanácsosi széket buktak el, és teljesen elvesztették az irányítást tíz helyi hatóság felett.
Boris Johnson szerint a Covid utáni bizonytalanság miatt vesztett nagyot a pártja, ám sokan arról beszélnek, hogy a miniszterelnök és párttársainak botrányai állhatnak ennek hátterében. Nemrég Neil Parish frakcióvezető lemondásra kényszerült, amiért pornót nézett a parlamentben. A brit miniszterelnököt már korábban megbírságolták a koronavírus-járvány megfékezésére saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértéséért. Ennek előzményeként a múlt év végén és az idei év elején egymás után kerültek nyilvánosságra értesülések arról, hogy Johnson hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak.
*
Az Egyesült Királysághoz (United Kingdom) tartozó Észak-Írországban (Ulster) csütörtökön parlamenti választásokat is tartottak: a szombat este ismertté vált végleges eredmény alapján az észak-írországi brit fennhatóság ellen és az ír sziget újraegyesítéséért küzdő katolikus Sinn Féin párté lesz a legnagyobb létszámú frakció a belfasti Stormontban (törvényhozás).
A legnagyobb britellenes észak-írországi katolikus mozgalom a „zöld sziget” egy évszázaddal ezelőtti megosztása óta először szerezte meg a legtöbb képviselői mandátumot a belfasti regionális parlamentben, ahol a mostani választások előtt mindig a brit fennhatóságot pártoló protestánsoké – az utóbbi évtizedekben a Demokratikus Unionista Párté (DUP) – volt a legnagyobb létszámú frakció.
A Sinn Féin 27 képviselővel alakíthat új frakciót, a DUP a még hátralévő néhány választókörzet voksainak összeszámlálása után is legfeljebb 25 képviselővel vonulhat be az újjáválasztott észak-írországi parlamentbe.
A mostani történelmi horderejű fordulat azt is jelenti, hogy a felekezetközi hatalommegosztásra alapuló belfasti kormánynak első ízben lehet katolikus vezetője. A tisztség betöltésére Michelle O’Neill (címképünkön), a Sinn Féin észak-írországi tagozatának vezetője, a párt alelnöke jogosult. A Sinn Féin máris jelezte, hogy a mostani választás után napirendre kell venni az 1921-ben megosztott ír sziget egyesüléséről szóló népszavazás kiírását.
Az észak-írországi rendezésről kötött 1998-as nagypénteki megállapodás ezt lehetővé teszi, ha a közvélemény-kutatásokból nyilvánvalóvá válik, hogy az észak-írországi lakosság többsége az ír sziget egyesítését pártolja. Ebben az esetben a népszavazást London részéről a mindenkori brit kormány északírügyi minisztere kezdeményezheti saját belátása szerint, de az egyesítésről az Ír Köztársaságban is referendumot kell tartani.
Az 1998-as egyezménnyel elindított megbékélési folyamat eredményeként a Demokratikus Unionista Párt – a britpárti protestáns mozgalom legnagyobb ereje – és a Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, olyan egységkormányt alkotva, amely a korábbi évtizedekben elképzelhetetlen lett volna. A két párt között azonban továbbra is rendszeresek a politikai villongások, és ez többször is a felekezetközi kormányzás összeomlásához vezetett.
Ezúttal sem bizonyos, hogy a Sinn Féin vezette észak-írországi kormány azonnal megalakulhat. A katolikus párt az 1998-as egyezmény előírásai alapján ugyanis egyedül nem kormányozhat, a kormány megalakításához kötelezően szükséges a mindenkori legnagyobb katolikus és protestáns pártok, vagyis a Sinn Féin mellett jelen esetben a DUP részvétele is.
A DUP a kormányzati részvételt elsődlegesen a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréhez csatolt észak-írországi protokoll sorsától teszi függővé. E protokoll célja az, hogy a brexit ellenére se legyen szükség a fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésére az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán, amely az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen közös szárazföldi vámhatára. Ezen a korábban katonai szigorral őrzött határon, az 1998-as rendezési megállapodás egyik legfőbb vívmányaként, hosszú évek óta semmiféle ellenőrzés nincs, ám annak érdekében, hogy ez így is maradjon, az észak-írországi protokoll a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalom ellenőrzését rendeli el. Ezt a DUP – amely az EU-párti Sinn Féinnel ellentétben radikálisan EU-szkeptikus mozgalom – elfogadhatatlannak tartja és követeli megszüntetését, azzal az indokkal, hogy ez a rendszer megkérdőjelezi Észak-Írország alkotmányos helyzetét az Egyesült Királyságon belül.
