Baka András és a „nemzet egysége”

Még a Tisza Párt támogatói közül is többen éles kritikával illették Baka András köztársasági elnökké választását. A kormány közösségi oldalán megjelent kommentek között olyan vélemény is akadt, amely szerint Magyarország szégyene lett a döntés, más pedig azt írta: „Egypártrendszer. Hol van a nép döntése?”

Mint ismert, Baka András Bálint, 1952-ben Budapest született jogtudóst, főiskolai tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusát a kétharmados tiszás többségű magyar parlament 2026. augusztus 11-én az megválasztotta a harmadik magyar köztársaság 8. elnökének. A tisztséget augusztus 19-től gyakorolhatja. Megválasztása az idegen, külföldi segítséggel hatalomra juttatott TiSza Párt dicstelen gesztusa volt, miután puccszerűen eltávolították tisztségéből az előző államfőt, a szintén jogász Sulyok Tamást.

Nem fogadták kitörő lelkesedéssel a hozzászólók Baka köztársasági elnökké választását Magyarország Kormányának Facebook-oldalán. A kommentek között a Tisza Párt és Magyar Péter mellett álló, illetve a döntést támogató bejegyzések is megjelentek, ám számos hozzászóló kifejezetten élesen bírálta a tiszás többség egyhangú döntését. Az egyébként sem teljesen hiteles Bakát 140 szavazattal választotta köztársasági elnökké az Országgyűlés tiszás többsége úgy, hogy csak ők szavaztak, az ellenzék (Fidesz, KDNP, Mi Hazánk) testületileg távol maradt a „demokratikus színjátéktól”.

Az említett közösségimédia-oldalon az egyik kommentelő így fogalmazott: „Nem találtak az országban olyan köztársasági elnökjelöltet, aki tud olvasni?” A döntés legitimitását mások is megkérdőjelezték. Egy hozzászóló szerint „kommunizmus! Egy párt választása!”, míg egy másik azt írta: „Ez kb. olyan választás volt, mint ami Észak-Koreában szokott lenni.”

Baka eleve egy megosztó figura. „Ő sem fogja egyesíteni az országot!” – írta valaki. A személyével kapcsolatos kritikák – melyek vélhetően nem függetlenek a korábbi bírói működésétől – között akadtak keményebb megfogalmazások. Egy kommentelő egyszerűen ennyit írt: „Magyarország szégyene” Más az 1956-os eseményekre utalva fogalmazott: „’56 hősei forognak sírjaikban!” Baka András az 1956-os sortűzperekben annak a Kádár-rezsimnek az oldalára állt, amely őt kitermelte, felmentést adva a tatai mészárlásban főkolompos kommunista tisztnek. A 2006-os szocialista rendőrterrorhoz kapcsolódó ügyekben hozott döntései is puha gerincről árulkodtak.

A hozzászólások között a kormányfői székbe repített Magyar Péter személye is többször előkerült. Egy kommentelő például csak ennyit írt Bakáról: „Magyar Péter bábja.” Egy másik hozzászóló pedig egyértelművé tette: ez csak a TiSza-párt köztársasági elnöke, nem a Magyarországé. Volt, aki még ennél is keményebben fogalmazott: „Ennek az embernek börtönben lenne a helye.”

A kommentelők egy része nemcsak a megválasztott államfőt, hanem az új politikai korszakot is bírálta. Egyikük azt írta: „Hamarosan kezdődik a nemzeti cirkusz műsora!” Egy további hozzászóló pedig így reagált: „Undorító banda! És ezeknek szól a Himnusz!” A hozzászólások között ugyanakkor természetesen a Tisza döntését üdvözlő vagy a kormánypártokat támadó vélemények is megjelentek, de ezúttal mintha elmaradt volna a tiszás trollok szokásos hadrendbe állítása…

 

A parlamenti szavazás napján egyébként a Fidesz és a KDNP éppen a tatai sortűz áldozatainak emléktábláját koszorúzta meg, ezzel is kifejezve tiltakozásukat Baka András megválasztatása ellen. Ezt a sortűzet vezényelte 1956 októberében Korbely János, akinek az ügyében a gyilkos számára kedvező módon döntött Strasbourgban a most köztársasági elnökké választott Baka András. Az egykori nemzetközi bíró, akit később a Legfelső Bíróság vezetőjének választottak, el is ismerte, hogy a forradalmárokra tüzet nyitó és vezénylő százados mellett döntött annak idején.

A Fidesz frakcióvezetője, Bóka János szerint az új köztársasági elnök megválasztása nemcsak illegitim, hanem 1956 örökségének megcsúfolása is. A megemlékezésen elhangzott: a polgári Magyarország, a jóérzésű magyar emberek számára Baka András nem köztársasági elnök. Ez az ember nem testesíti meg a nemzet egységét.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A csíksomlyói kegytemplom toronygombjaiba új időkapszulák kerültek

Related Posts
Total
0
Megosztás