Borvendég Zsuzsanna, a kortárs magyar történészszakma egyik legkiválóbb ifjú képviselője adott interjút a Magyar Nemzetnek az október 23-i nemzeti ünnep előtt. A Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa ebben kijelentette: 1956 vérét használta fel a Szovjetunió, hogy hozzájusson a nyugati tőkéhez. A történész szerint Magyarország és az ’56-os forradalom szerepe azért volt nagyon fontos, mert már akkor lerántotta a leplet a szovjet és kommunista ideológiáról a nyugati társadalmak előtt is. De bármennyire is a kommunizmus magát a kapitalizmus kritikájaként állította be, valójában folyamatos volt az együttműködés a Szovjetunió és az USA között.
„Egyre inkább missziónak tartom a munkámat” – emelte ki a Borvendég Zsuzsanna, akinek kutatási területe Magyarország 1945 utáni története. Emlékeztetett, hogy egyetemistaként, szakdolgozati témát keresve talált rá Forró Marianna és Tumbász Ákos – akiket az ’56-os forradalom utáni megtorlás szakított el egymástól – történetére, amely predesztinálta arra, hogy történésszé váljon.
Forró Marianna pár évvel ezelőtti temetése kapcsán a történész kiemelte, hogy ő ’56 utolsó áldozatainak egyike volt, aki úgy élte le az életét, hogy számkivetett maradt a társadalomban egész életében. Ugyanakkor nagy igazságtétel volt, hogy a forradalomban kivégzett szerelme és férje mellé temették el a rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában.
Borvendég jelenleg a hidegháborús viszonyrendszer máig ható történéseit kutatja. Mint kifejtette, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa olyan fordulópont előtt áll, amelyet csak akkor tudunk értelmezni, ha ismerjük a hidegháború összefüggéseit.
Emlékeztetett, hogy a hidegháború időszaka alatt mind az USA, mind a Szovjetunió, a két nagyhatalom eljátszotta, hogy ellensége a másiknak, és a másik démonizálása adta mindkét birodalom számára a világhatalmi legitimációját. Ugyanakkor a Szovjetunió folyamatosan, a felszín alatt tartotta a kapcsolatot a nagytőkével, hisz utóbbiak hozták létre magát a kommunista államszövetséget is az 1910-es évek végén. „Tehát bármennyire is a kommunizmus magát a kapitalizmus kritikájaként állította be, valójában folyamatos volt az együttműködés, erről szólnak a kutatásaim” – emelte ki Borvendég Zsuzsanna.
A történész kifejtette, hogy egyébként a szovjet birodalom is törekedett az egypólusú világrendre, amelyhez nagyon profi titkosszolgálati muníciójuk volt: ezer szállal épültek be a nyugat érdekszövetébe és elkezdték azt belülről bomlasztani. Például a baloldali, bolsevik eszmékkel megfertőzött nyugati társadalmakkal, elsősorban az értelmiséggel, elhitették azt, hogy ez a baloldali eszmerendszer humanista megfontolásokat takar. Amikor a Szovjetunió megszűnt létezni, eltűnt az a nyugati propaganda, amely ellensúlyozta a szélsőbaloldali gondolatok terjedését, és megszűnt annak a tanúsítványa, hogy ezek az eszmék valójában életellenesek, így a kommunista ideológia még fertőzőbbé vált.
A történész hangsúlyozta: Magyarország és az ’56-os forradalom ebben a tekintetben azért volt nagyon fontos, mert már akkor lerántotta a leplet a szovjet és kommunista ideológiáról a nyugati társadalmak előtt is. „Ötvenhat után nem lehetett úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és a magyar nemzet a szabadság szinonimájává vált nyugaton” – hangsúlyozta a történész. Így új taktikát kellett választania a Szovjetuniónak is és Kádárnak is. El kellett feledtetniük azt, hogy a forradalom eltiprója az új vezér volt, hogy Kádár János hívta be az orosz tankokat. Kádár pedig úgy lépett fel, mint aki képes szembe menni a rendszerrel, és nagy formátumú politikusként szerény mozgásterét, önfeláldozó módon, a népe javára akarja fordítani.
Itt bejönnek azok a fogalmak, mint a legvidámabb barakk vagy a gulyáskommunizmus. „Ezeket Kádárék találták ki, hogy elrejtsék a valóságot” – hangsúlyozta Borvendég Zsuzsanna. Először ezek a fogalmak nyugaton jelennek meg, a nyugati közvélemény befolyásolására. Ezzel lehetett szalonképessé fésülni Kádárt. Erre pedig legfőképpen azért volt szükség, mert a szovjeteknek nyilvánvalóvá vált Sztálin halála után, hogy nem fogják bírni gazdaságilag a versenyt az USA-val, és csak úgy van esélyük ezt az egyensúlyt fenntartani, ha a nyugati tőkéhez és technológiához hozzájutnak. „Ehhez viszont kellett egy trójai faló, ez volt Magyarország: gyakorlatilag ’56 vérét használja fel a Szovjetunió arra, hogy hozzájusson ezekhez alapfeltételekhez” – fogalmazott a kutató, aki szerint Kádárt azért lehetett jól használni, mert ő is felismerte, hogy belpolitikailag a forradalmi történések választóvonalat jelentenek: ugyanis nem lehet Magyarországon az 50-es évek sztálini diktatúráját továbbvinni. Ezért a magyar társadalomra rákényszerítenek egy paktumot, amelyet más választás nem lévén elfogadtak.
Eszerint az 50-es évekhez viszonyítva jobb élet lesz Magyarországon, például az állambiztonság visszavonul a közvetlen magánszférából. „Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsen felügyelet, teljes kontroll van továbbra is, de csak akkor avatkozik be az állambiztonság a magánéletbe, ha valaki felrúgja a társadalomra kényszerített kádári paktumot” – emelte ki Borvendég Zsuzsanna.
Ugyanakkor október 23. és november 4. között a szabadság szele megérintette a magyarokat, amelyben még bíztak és hittek az emberek. Ekkor a magyar szabadság népe és a párt útjai különváltak. Ezt példázza, amikor Nagy Imre kiállt és azt mondta, „elvtársak”, a nép pedig rögtön, spontán módon válaszolt, hogy nem vagyunk mi elvtársak! Ez egy szimbolikus pillanata a forradalomnak – hangsúlyozta a történész, aki szerint a magyarok, józanul gondolkodván, még a minimális bizalmat megszavazták Nagy Imrének. Hozzátette, hogy Nagy nem azért vett vissza 1953-ban a korábbi terrorból, mert nem értett egyet a szovjetizálással, hanem mert látta, hogy milyen lehetetlen helyzetbe került a magyar társadalom; lassítani akart. A magyar nép ezt nem felejtette el neki, és felismerte, hogy az egyetlen alternatíva október 23-án Nagy Imre.
Emellett a szabadság relevanciáját nyugatról is erősítették. „Szerintem a Szabad Európa Rádió hosszú távon nagy bajt okozott azzal, hogy buzdította a felkelőket november 4. után is” – emelte ki Borvendég Zsuzsanna. Emlékeztetett: köztudott, hogy a rádiót az amerikai titkosszolgálat hozta létre, ennek az érdekeit képviselték. A magyar szerkesztőség nyilván bízott a forradalomban, de itt az USA-nak a kétszínűségét kell látni: nem volt szándékában beavatkozni, a szovjetek belügyének tekintette ’56-ot. „Ezek leosztott érdekszférák voltak, mint amelyet fentebb kifejtettem: szimpla politikai érdek, nincsen benne érzelem” – hangsúlyozta a történész, aki szerint a magyar nemzet szempontjából viszont rendkívül aljas volt az a hozzáállás, amit az USA tanúsított.
A történész elmondta azt is: kutatásai erkölcsi kárpótlást nyújtanak a magyar társadalomnak azokért a szenvedéseikért, amelyeket el kellett viselnie az elmúlt nyolcvan évben. Mint mondta, annyit tud tenni, hogy felmutat egy olyan szisztémát, amely a mai napig létezik, utalva a hidegháborús viszonyrendszerrel kapcsolatos kutatásaira. Megemlítette azt is, hogy a történészek nagy része tart ettől a témától. „Én a szakma perifériáján vagyok. Ugyanakkor ezt fel kell vállalni, és tudomásul kell venni, hogy nem fogadnak el a mainstream szakmai hatalmasságok, nem leszek úgymond a ’történészcéh’ tagja. Ez olyan kívülállóság, amelyet kevesen vállalnak fel. De remélem azt is, hogy egyszerűen csak kevés idő telt el azóta, hogy elkezdtem publikálni ezeket az összefüggéseket, és lesz ennek a témának is komoly szakmai támogatottsága a jövőben” – tette hozzá a történész.
