Az ellenzéki liberális párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államfőjelöltje, Elena Lasconi szerint szükség van az igazságszolgáltatási rendszer reformjára.
A reform alatt azt érti, hogy a „jóhiszemű” embereket a rendszerben hagyni kell, hogy tegyék a dolgukat, a szakembereket meg kell jutalmazni, és „ki kell zárni a kétes játszmákból” azokat, akik bemocskolják az igazságszolgáltatás és az igazságosság eszméjét.
Lasconi arra reagált a bejegyzésében, hogy a jászvásári ítélőtábla pénteken elrendelte több lehallgatási jegyzőkönyv és egy tanúvallomás kizárását a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Dumitru Buzatu volt Vászló (Moldva) megyei tanácselnök elleni vádiratból. Ezek voltak az ügyészek legfontosabb bizonyítékai a szocialista politikus ellen.
Az USR elnöke szerint egy egész ország látta, hogy a PSD nevű „szociáldemokrata” bűnszervezet helyi kiskirálya több mint egymillió lejjel a furikázik autója csomagtartójában, ám most az igazságszolgáltatás úgy tesz, mintha ez meg sem történt volna. Az az igazságszolgáltatás, amelyet– Marcel Ciolacu, a PSD elnöke szerint – békén kell hagyni.
Lasconi azt szeretné, ha a választók eldöntenék, hogy Románia milyen igazságszolgáltatást szeretne: olyat, amelyik úgy működik, ahogy Ciolacu diktálja, vagy valódi igazságszolgáltatást.
Közben a szocialisták kormánykoalíciós partnere, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă azt erősítgette, hogy mivel tudtával pártja a második legnagyobb politikai párt Romániában, ő maga be fog jutni elnökválasztás második fordulójába, amelyet meg is fog nyerni. (Eddig minden felmérés őt a futottak még kategóriába sorolta, pártját pedig még az AUR is lekörözte.)
A tartalékos tábornokból lett politikus szerint a PSD kész mindent feláldozni azért, hogy az államfőjelöltje, Marcel Ciolacu a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltjével, George Simionnal mérkőzzön meg a második fordulóban. „A PNL feladata mindent megtenni azért, hogy ez ne történhessen meg. Románia nem érdemli meg, hogy (…) a Román Kommunista Párt leszármazottai visszafordítsák a múltba az országot egy olyan párttal együttműködésben, amelyik Oroszország szócsöve, ellenzi a demokráciát, támogatja az autokráciát és a diktatórikus rendszert” – fogalmazott Ciucă. Kijelentette: a PNL nem hagyhatja, hogy a PSD magához ragadja a hatalmat Romániában. „Emlékezzünk vissza, mi történt az országban, amikor a PSD kezében volt az összes hatalom. Románia, a románok nem érdemlik meg, hogy ezt újra megtapasztalják” – mondta a liberális pártelnök, nevetségessé téve magát. A románok ugyanis nem emlékeznek a PSD-féle rossz kormányzásra, ezért is olyan magas a szociáldemokraták támogatottsága, ezért is nyertén a nyáron az önkormányzati választásokat.
Az pedig, hogy mit érdemel Románia és mit érdemelnek a románok, az irodalmi fikció témakörébe tartozik, tudván tudva, hogy a népet nem lehet leváltani, a társadalom pedig megérdemli a maga feje fölé önként választott uralgókat.