Az alábbi jegyzet szerzője Varga Károly, a nagybányai református egyházmegye nyugalmazott esperese, aki „civil szemmel” észrevételezett meglátásait a kolozsvári Krónikában osztja meg honfitársaival időről időre.
Nem tagadom, hogy a politikai szereplőknek nem könnyű következetesnek maradniuk. Gyakran előfordul, hogy ami ma elhangzik, annak holnap az ellenkezője is. Mindennek oka lehet a megváltozott politikai széljárás, vagy a személyes ambíció, mely a „húsosfazék‟ mellett tartja az érintettet. Ez utóbbinak ékes példája, amikor hűséges pártkatonáknak tartott illetők több pártot kipróbálva személyüket érintő kérdésekben csúsztatásokkal élve igyekszenek felszínen maradni. Hogy ez elfogadható, érthető? – ki-ki maga döntse el.
Arany János elsősorban a költőkre vonatkoztatva megengedően fogalmaz: „Költő, hazudj, de rajt’ ne fogjanak”, viszont rögtön hozzáteszi: „mert van egy példa, hogy: a sánta eb… A sánta költő még keservesebb.” Úgy gondolom, ez utóbbi következtetése érvényes minden közéleti szereplőre. Valószínű, hogy a bibliás Arany a Könyvek Könyvéből ihletődött, amikor ezeket a veretes sorokat leírta. Hisz Pál apostol már közel kétezer évvel ezelőtt a Római levélben így fogalmazott: „Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot…” (Róm 9,1)
Ezek a gondolatok ma is aktuálisak, ugyanakkor ez a rövid eszmefuttatás bennem már akkor megfogalmazódott, amikor a Fidesz tavaly novemberben rendezett, 29. kongresszusa egyenes közvetítésének végét követtem az egyik hírcsatornán. Ugyanis szolgálati elfoglaltságom miatt csak Orbán Viktor miniszterelnök nagyívű beszédét hallgathattam meg. A képernyő alján futó hírek között olvastam, hogy érdekképviseletünk, az RMDSZ első embere ezt a magvas üzenetet fogalmazta meg: „A Fidesz mindig a helyes utat választotta‟. Nem férhet kétség az állítás igazságához, csak nekünk, az idősebb nemzedéknek ez a „megvilágosodás‟ nem igazán hiteles. Ugyanis az elmúlt 30 évben volt olyan időszak, amikor ezt a tételmondatot az akkori hivatottak ilyen határozottan nem mondták ki! Sőt azok kegyét keresték, akik az ellenkező oldalon álltak.
Erre szokták volt mondani: „Akinek nem inge, ne vegye magára.” Egy biztos, akkor lesz rend a politika világában, amikor a következetesség lesz a mérce, nem a „helyezkedés”. Azzal is tisztában vagyok, hogy a „damaszkuszi szindróma‟ nem ördögtől való, de valaki találóan jegyezte meg: „manapság túl nagy a tolongás a damaszkuszi úton”. Talán legyen szabad még annyit hozzáfűznöm az előbbiekhez, hogy a „felfedezett igazságról” azokat is ébreszteni kellene, akik tájainkról „tántorogtak ki”, s odaát az „orbáni diktatúráról” harsognak. Csak halkan jegyzem meg ajánlásomat: térjenek haza, ha már odaát, Magyarországon vagy nyugatabbra annyira kibírhatatlan az élet!
Mi pedig, akik maradtunk, maradunk, áprilisban következetesen tegyük a dolgunkat – az ő érdekükben is!
