A Moldovai Köztársaságban november 3-án tartották az elnökválasztás második fordulóját, a köztársasági elnököt négy évre választották meg.
A hivatalban lévő Maia Sandu, Brüsszel és Bukarest kedvence és protezsáltja a voksok 55 százalékát kapta, kihívója, Alexandru Stoianoglo a többit. A számláláskor kiderült: az ország határain belül Stoianoglo megkapta a szavazatok 51 százalékát, tehát a Moldovában élők őt választották volna meg köztársasági elnöknek, ámde a külföldön leadott és onnan „beérkezett/beküldött” voksok Sandu javára billetntették végül a mérleget.
A gagauziai születésű Stoianoglo, az ellenzéki Szocialisták Pártjának jelöltje az Oroszországgal való pragmatikus kapcsolatok fenntartása felé orientálódik, bár támogatja az Európával való integrációt. Felismeri Oroszország jelentőségét a moldovai gazdaság számára, és fontos partnernek tekinti, amellyel Moldovának stabil kapcsolatokat kell fenntartania, hogy elkerülje a szankciók és válságok negatív hatásait. Korábban a köztársaság főügyésze volt, akit éppen Maia Sandu bocsátott el.
A román sajtó leplezetlen örömmel ünnepli Sandu győzelmét, durva oroszellenes retorika kíséretében, alaposan elhallgatva a győztes brüsszeli alávetettségét és erőteljes romániai támogatottságát.