A modernkori magyar történelem legsötétebb napjának nevezte 2004. december 5-ét Zsigmond Barna Pál Székelykeresztúron

Zsigmond Barna Pál miniszteri biztos, országgyűlési képviselő, mint elmondta, éppen e trauma átbeszélése érdekében látogatott Székelykeresztúrra: „Szeretnénk folytatni azt a nemzetépítést, amit a Fidesz–KDNP-kormány 2010-ben elkezdett.”

„Ekkor egymásra talált a magyar a magyarral, lélek a lélekkel, és megvalósult egy természetes magyar egység. Ha azt szeretnénk, hogy Székelyföldön folytatódjon a közös építkezés, akkor a magyar állampolgársággal rendelkezők részt kell vegyenek a jövő évi magyarországi választásokon az egységre voksolva” – szögezte le.

Éppen ezért arra kérte a magyar állampolgársággal rendelkezőket, hogy regisztráljanak a választói névjegyzékbe, ha eddig ezt még nem tették meg, illetve aktualizálják az adatokat, ha szükség van rá – olvasható a Székelyhon.ro tudósításában.

A találkozón az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) színeiben megválasztott Koncz Hunor János székelykeresztúri polgármester közölte, a miniszteri biztossal rövid megbeszélést tartottak a helyi fejlesztésekről – példaként kiemelte a Petőfi-kultusz részét képező Gyárfás-kúria felújítását célzó terveket –, de az idén megnyitott helyi demokráciaközpontba is ellátogattak.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Román nemzeti színekbe öltöztetett szatócsüzlet Strasbourgban

Következő hír

Cenzúrázhatják a Wikipédia „Kommunizmus” szócikkét

Related Posts
Total
0
Megosztás