A pedagógusok már nem hisznek a román kormánynak

Három országos pedagógus-szakszervezet rendezett tüntetést ma a bukaresti kormány épülete előtt az öt éve hatályos közalkalmazotti bértörvényben előirányzott, de rendre elnapolt béremelések azonnali bevezetését követelve.

Az ország valamennyi megyéjéből összesereglett több száz szakszervezeti képviselő azt sérelmezte, hogy az egyre növekvő, immár 14 százalékos infláció közepette az oktatási alkalmazottak bérének vásárlóereje nemhogy emelkedett volna, hanem drámai módon csökkent. Cornelia Popa-Stavri, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének főtitkára szerint a törvényben 2022-re előirányzott közalkalmazotti bérek maradéktalan kifizetése sem fedezné az utóbbi évek együttes pénzromlását.

A szakszervezetek arra panaszkodtak, hogy a januári kétórás figyelmeztető sztrájkjuk óta a kormány nem ült tárgyalóasztalhoz velük, és még csak ütemtervet sem ajánlott a törvényben előírt béremelések bevezetésére. Ennek a kormányzatnak minden fontosabb, mint az oktatásban dolgozók megbecsülése – állítják.

A pedagógusok felháborító, burkolt fenyegetésnek nevezték, hogy béremelések helyett az adóhatóság április végén útmutatót tett közzé arról, hogyan kell a pedagógusoknak adózniuk a korrepetálással (magánórákkal) szerzett kiegészítő jövedelmük után.

Romániában a közalkalmazotti bérek 56 százalékos lépcsőzetes emeléséről hozott törvényt 2017-ben az akkori szociáldemokrata kormánytöbbség. Az ebben előirányzott béremelésekre aztán mégsem volt költségvetési fedezet, ám nem a törvényt módosították, hanem alkalmazását halasztották el.

Az elszabadult energiaárak és a növekvő infláció közepette Romániában egymást érik a szakszervezeti megmozdulások az állami szektorban, miután az idei költségvetés megtervezésekor az államháztartási hiány leszorítása érdekében a kormány elnapolta a korábban tervezett közalkalmazotti béremelések egy részét.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével tavaly novemberben „politikai szörnyszülöttként” megalakult nagykoalíció hétfőn újabb, 1,1 milliárd euró értékű gazdasági és szociális intézkedéscsomagról döntött, amely július elsejétől a közszférában is béremeléseket irányoz elő: a közalkalmazottak (köztük a tanügybeliek) egyelőre a 25 százalékát kapnák meg annak a béremelésnek, amely az egységes bértörvény alapján megilletné őket. Ám a pedagógusok sem ebben, sem másban nem hisznek ennek a kormánynak, amely semmivel sem különb az előzőknél szerintük. Sőt.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Részleges tanfelügyelőségi döntés Marosvásárhelyen

Következő hír

Kártalanítják a sepsiszentgyörgyi kerülőút miatt kisajátított területek tulajdonosait

Related Posts
Total
0
Megosztás