A provokátorok megint kivonultak az Úz völgyébe tegnap

A Nemzet Útja (Calea Neamului) és az Ortodox Testvériség nevű szélsőséges román nacionalista szervezetek egyes tagjai szombaton a Csíkszentmárton község területén lévő úzvölgyi katonatemetőben gyűltek össze a román hadsereg napja ürügyén.

Abban a sírkertben rendeztek balkáni típusú hajcihőt, amelyről köztudott, hogy ott nincsenek eltemetve a román hadsereg volt katonái. Ott ugyanis kizárólag az osztrák–magyar hadseregben harcolt magyar és német katonák nyugszanak, valamint néhány más nemzetiségű, de nem román áldozat. Feltételezik, hogy a második világháborúban elesetteket is temettek ide, de azt nem sikerült igazolni, hogy románok lettek volna

A nacionalisták hangadója, Mihai Tîrnoveanu csütörtökön járt az úzvölgyi temetőben, s egy helyszíni Facebook-bejelentkezésben buzdította részvételre a híveit. Szombaton aztán személygépkocsikkal és autóbusszal érkeztek a beszervezettek, de nem vonzott túl sok embert a megemlékezés. Ezúttal is hangszórókból bömbölt a zene, és román katonadalok is elhangzottak a rendezvényen.

Tîrnoveanu ma már hiába hangoztatja, hogy „békés szándékkal” jönnek a székelyföldi magyar temetőbe „megemlékezni a román hősökről”, 2019 óta legalább kétszer egy évben megrendezik látványos-ricsajos provokációjukat.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Viharsarki román utánfutó

Következő hír

Őrtüzek gyúlnak a székely autonómiáért

Related Posts
Total
0
Megosztás