A református egység napja Gyulafehérváron – szoboravatással

Ezrek vettek részt ma a Református Egység Napja alkalmából tartott szabadtéri istentiszteleten a gyulafehérvári várban, ahol felavatták Bethlen Gábor szobrát is (talapzatán románul áll a fejedelem neve). Magyarországon ma ünneplik a magyar honvédelem napját.

A Református Egység Napja alkalmából Gyulafehérváron találkozott a világ magyar reformátussága. A városban ülésezett a Generális Konvent, a Bethlen Gábor fejedelem által 400 éve alapított egykori Collegium Academicum épülete előtt felavatták a fejedelem egész alakos köztéri szobrát, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását. A szabadtéri ünnepi istentiszteleten kiszolgálták a résztvevőknek az úrvacsorát. A rendezvényeken részt vett Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is.

Prédikációjában Balog Zoltán dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke megemlítette: a nyugat-európai protestáns egyházaknál nem ritka, hogy több tagba oszlanak, a magyar reformátusokat azonban egyben tartotta a történelem ura. „Legyen együtt a nemzet is, mert van még mit tenni. Vannak, akik érdektelenek, akik riogatnak, hogy huj, de veszélyes az összefogás, nehogy már odaszámítsuk azokat is, akik nem a határon belül vannak. De itt vagyunk, együtt vagyunk” – jelentette ki a püspök, aki 2012–18 között két Orbán-kormánynak is volt tagja.

Balog Zoltán megemlítette: az egyházban, a magyar közösségben is előfordul, hogy emberek egymás kárára vannak, megsebezik egymást. Erre azonban nem a legyintés, a továbbállás a válasz. „Oda küld áldást az Úr, ahol együtt vannak a testvérek” – fogalmazott. Felidézte: pénteken a felújított algyógyi ezeréves kerek templomban szolgált, amelynek mindössze három híve van. Felidézte, hogy Kuun Kocsárd grófot egykor Párizsból irányították Algyógyra, mondván, hogy reumájára az igazi gyógyvíz Erdélyben van. „Itt lehet meggyógyulni, itt van a gyógyulás, itt van az élet forrása. Gyógyuljunk együtt, és akkor megkapjuk Isten áldását” – zárta prédikációját a püspök.

„Ahhoz keresünk szövetségeseket, hogy a fegyverekkel vívott háborút elkerülhessük, s abban az ideológiai hadviselésben, ami a teremtés rendjét akarja felforgatni, a családot megőrizhessük családnak, a férfit férfinak, a nőt nőnek és a nemzet maradjon együttélésünk természetes éltető tere” – mondta Novák Katalin a Bethlen-szobor ünnepélyes leleplezése után tartott beszédében. Azt hangsúlyozta, hogy tárgyalni kell, megpróbálni megegyezni, szövetségeseket keresni, ajtókat nyitogatni úgy, hogy a magyaroknak jobb és szebb élete legyen. Úgy, hogy közben azok is jól járjanak, akik hajlandók velünk együttműködni és szövetséget kötni. „Ebben van Közép-Európa jövője” – jelentette ki.

A Magyar Köztársaság elnöke hangsúlyozta: „a köldökzsinórt az anyaország és az elszakított magyarok között soha nem fogjuk és soha nem hagyjuk elvágni. Nemcsak Bethlen Gábor és Erdély aranykora nem ereszt, mi sem eresztjük el egymást ezután sem.” Elmondta: azért vannak ma ott, mert Bethlen Gábor nem ereszt és mi sem eresztjük el őt, azt a férfit, aki akkor alkotott Erdély földjén maradandót, amikor mások pusztítottak, háborúztak és elvették azt, ami másé. Négyszáz év telt el azóta, de minket ma is lenyűgöz és kötelez a református fejedelem arra, hogy mi is építsünk: téglából, habarcsból épületeket, hitből és igéből pedig szellemi, lelki védőbástyákat – emelte ki Novák Katalin. Hozzátette: ez a kettő együtt, anyag és szellem, test és lélek, ez a templom.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy pénteken Dél-Erdélyben tíz templomban ültek örömünnepet, örültek, hogy olyan évtizedre tekinthetünk vissza, amely az anyaország és az ott élő magyar közösségek, reformátusok, katolikusok, evangélikusok összefogásával, az építkezés rég nem látott korszakát hozta el. Mint mondta, az erdélyi magyar közösségek szülőföldön maradása, a határainkon kívül gyökeret eresztett magyar közösségeink gyarapodása olyan közös érték és érdek, amely soha mások ellen nem szól.

Novák Katalin hangsúlyozta: Bethlen arra kötelez minket, hogy hittel, hitből a hitünk megmaradásáért építsünk. Amikor egyik oldalról a török, a másikról az osztrák, a német szorongatott, s közben még belviszály is fenyegetett, hitből lehetett építkezni, ez a hit a „mégis hit”. Az erdélyiek hite is „mégis hit”, az erdélyi magyarok nemcsak úgy magyarok, hanem „mégis magyarok”, akik szívük belsejéből tudják, hogy az anyaország és szülőföldjük gyarapodását úgy segíthetik igazán, ha őrzik anyanyelvünket, továbbadják az őseinktől örökölt szokásokat, viseletet, büszkeséget. Akkor tudnak a magyarság és Románia gazdagodásában is szerepet vállalni, ha védik önazonosságukat – jelentette ki a köztársasági elnök.

Novák Katalin végül kiemelte: Bethlen azért nem ereszt és mi azért nem eresztjük, mert benne szeretjük azt a magyart, akit nem a gazdagsága, nagyhatalmi fölénye, nem történelmi előjogai tettek alkalmassá arra, hogy a népét kormányozza és vezesse, hanem a felülről kapott bölcsesség és a hajthatatlanság, hogy Erdély megmaradásáért mindenkivel tárgyal, ha kell, szembeszáll, ha kell, kiegyezik, de ez mindenkor az övéi megmaradását, biztonságát és emelkedését szolgálta. Ez a bethleni politika, a szó nemes értelmében a közjó, a magyar jó szolgálata.

A gyulafehérvári eseményen meghívottként részt vett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

A rendezvénysorozatra érkezett tíz református püspök előző nap, pénteken tíz olyan dél-erdélyi református templomot szentelt újra, amelyeket a magyar állam támogatásával újítottak fel a közelmúltban. A Római Katolikus Érseki Hivatal Egyházművészeti Múzeumában református iskolatörténeti mozaik címet viselő kiállítást, a Fehér megyei múzeumban pedig a régi tankönyvek kiállítását nyitották meg.

*

Magyarországon ma, 2022. május 21-én ünneplik a magyar honvédelem napját. 1849-ben ezen a napon foglalta vissza Buda várát az osztrák csapatoktól a Görgey Artúr tábornok vezette honvédsereg.

 

 

 

 

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

A román külügyminisztérium magyarellenes nyilatkozatot adott ki

Következő hír

Az ukránok nem nagyon bíznak a Zelenszkij beígérte győzelemben

Related Posts
Total
0
Megosztás