Azonosította és 24 órára őrizetbe vette ma a román rendőrség azt a férfit, aki hétfő este, a két kolozsvári futballcsapat mérkőzése után üveggel dobott meg egy 19 éves magyar fiatalt Kolozsváron, súlyos sérüléseket okozva neki.
A helyi sajtó szerint az elkövető egy 38 éves kolozsvári férfi, akit egy napra őrizetbe vettek, de miután a beismerte tettét, valószínűleg egy bíró szabadlábra fogja helyezni, mivel úgymond nem közveszélyes.
A román rendőrség szerint az eddigi vizsgálatok alapján az erőszakos cselekedetekben másik hét személy, 25 és 35 év közötti férfiak és egy 16 éves fiú érintett. Folytatják a vizsgálatokat, hogy megállapítsák, ők milyen mértékben vettek részt az agresszióban, és meghozzák ellenük a szükséges intézkedéseket – írták.
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság hangsúlyozta: a lehető legnagyobb komolysággal kezeli az esetet, az igazság kiderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében. Hozzátette: az eddigi vizsgálatok alapján semmi sem utal arra, hogy az agresszió etnikai vagy faji indíttatású lett volna. A nyolc érintett „szurkoló” ellen a közrend megsértése és csendháborítás miatt, míg a 38 éves elkövető ellen testi sértés és más erőszakos cselekedetek gyanújával folytatódik a vizsgálat.
A két megtámadott 19 éves magyart a CFR Cluj és az Universitatea Cluj futballcsapatok mérkőzése után a központi parkban érte agresszió ismeretlenek részéről, egyiküket üveggel fejbe vágták, amitől eltörött az orra és több helyen megsérült az arca. A sértett nagybátyja a sajtónak úgy nyilatkozott: a támadók az Universitatea Cluj ultrái voltak, akik követték a fiúkat és meggyőződésük szerint azért támadtak rájuk, mert magyarul beszéltek, ugyanis nem volt náluk vagy rajtuk semmi, ami arra utalt volna, hogy a rivális csapat, a CFR Cluj szurkolói.
Kolozsváron csütörtökön este több száz fiatal részvételével tartottak csendes felvonulást az agresszió és a gyűlölet ellen tiltakozva.
Az MTI megerősítette ma, hogy Szijjártó Péter tegnap felhívta telefonon román kollégáját, Emil Hurezeanut, és elbeszélgettek a történtekről. Egyetértettek abban, hogy ezeket az eseteket komolyan kell venni és súlyuknak megfelelően kell őket kezelni. „A román külügy ezért is biztosított minket arról, hogy a hatóságok mindent megtesznek az elkövetők kézre kerítése és megbüntetése érdekében” – állította a magyar külügyi szóvivő.
Közben nyilvánosságra került az is, hogy a román igazságszolgáltatás ismét csődöt mondott: megszüntették az úzvölgyi temetőfoglalók ellen indított utolsó büntetőpert, úgymond elévülés miatt. A világháborús magyar hősök székelyföldi temetőjében verekedő és rongáló román nacionalistákat hat éven át sem volt képes vagy hajlandó elítélni a bíróság, a Bákói Ítélőtábla végül sutba vágta az ügyiratot.