A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megtartaná eddigi tárcáit a jobbközép Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen alakítandó nagykoalíciós kormányban, közölte ma Kelemen Hunor, aki szerint erről egyetértés körvonalazódott a leendő partnerek között – írja az MTI.
Az RMDSZ elnöke a magyar közmédiának nyilatkozott, miután a három politikai alakulat vezetői első megbeszélésükön megállapodtak a kormányalakítás menetéről. „Nagyjából abban megegyeztünk, hogy az RMDSZ megőrzi tárcáit, mert a matematikai képleten kívül van egy politikai elv is: mi egy nemzeti közösséget képviselünk” – mondta a választóinak is üzenve Kelemen, noha a törvényhozói mandátumok alig hét százalékával rendelkező RMDSZ-nek a parlamenti arányok alapján nem járna három miniszteri és egy kormányfőhelyettesi tisztség a 33 százalékkal rendelkező PSD és 25 százalékos PNL mellett egy húsztagú kormányban.
A tárgyalóküldöttségek szerdán kezdik meg a közös kormányprogram fejezetenkénti egyeztetését. Az RMDSZ elnöke szerint abban a PSD és PNL vezetői is egyetértettek, hogy a nagykoalíciónak akkor van értelme, ha az alkotmányos reformot is célkitűzései közé emeli. Kelemen Hunor szerint tisztázni kell például, hogy elnöki vagy parlamentáris köztársaság-e Románia. Az RMDSZ a parlamentáris köztársaság mellett teszi le a voksát, ugyanakkor megerősítené az igazságszolgáltatás valós függetlenségének alkotmányos garanciáit.
Az RMDSZ azt a kormányprogramot tekinti kiindulási alapnak, amelyről a korábbi jobbközép koalícióban megegyezett a PNL-lel. A szövetség ragaszkodik a tavalyi választások után kormányprogramba foglalt kisebbségi fejezethez, a kormányprogramnak továbbra is tartalmaznia kell az anyanyelvű oktatásra és kisebbségi törvényre vonatkozó vállalásokat. Az évek óta elodázott témákról (magyar autonómia, kisebbségi törvény, az alkotmány sérelmezett első cikkelye stb.) Kelemen nem szólt, bár valószínűleg nem is kérdezték. Azt már a román sajtónak árulta el, hogy a három tárgyalópartner idejét látná egy alkotmányreformnak, de részletekről nem tárgyaltak.
A miniszterelnök személyét illetően nem történt előrelépés a szerdai egyeztetésen, a kormányfői posztra ugyanis a PNL és a PSD is igényt tart azok után, hogy nemrég még mindkét párt pokolra kívánta a másikat.
Kelemen Hunor szerint nincs sok változat: vagy párton kívüli miniszterelnök-jelöltet kell állítani, amire nem sok esélyt lát, vagy meg kell állapodniuk egy „vetésforgóban”, hogy a pártok egymást váltva adják a miniszterelnököt. Ez esetben tisztázásra szorul, hogy kinek a jelöltje lesz az első, mindhárom párt részt vesz-e benne, és mandátumarányosan vagy egyforma időközönként cserélik-e egymást. Az RMDSZ elnöke szerint ezt a politikai döntést az államfővel közösen kell meghoznia a leendő koalíciónak, amennyiben egyéb ügyekben meg tudnak egyezni.
Ha jövő hétig a miniszterelnök személyéről és a tárcák elosztásáról is sikerül megállapodni, november 17-18-án a parlament elé terjeszthetik a kormány programját és névsorát. De egyelőre senkinek sem sürgős a kormányképesség helyreállítása, ugyanis a politikai elemzők szerint a kormányzott Románia pont úgy teljesít, mint a nem kormányzott…