A román egészségügyi miniszter a tesztelés kiterjesztését szorgalmazza

A koronavírus-fertőzések azonosítását célzó tesztelés kiterjesztését szorgalmazza Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter, aki az új járványügyi szabályozásoktól reméli az elvégzett tesztek számának növekedését – közölte szombaton a Hotnews.ro hírportál a tárcavezető egyik televíziós interjúját idézve.

Rafila elmondta: eddig Románia végezte a legkevesebb koronavírustesztet az Európai Unióban, márpedig a fertőzések pontos feltérképezése nagyon fontos az egészségügyi válság kezelésében. A minisztérium élére novemberben kinevezett új tárcavezető szerint hamarosan lehetővé teszik, hogy a családorvosok közvetlenül – a megyei közegészségügyi igazgatóságok láttamozása nélkül – bevezessék a pozitív tesztek eredményét a minisztérium által működtetett koronavírus-adatbázisba.

Rafila úgy vélte: jótékony hatással lesz a tesztelési hajlandóságra az is, hogy az új szabályozás szerint immár nemcsak a teljes átoltottságot, vagy a fertőzésből történt kigyógyulást tanúsító, hanem a negatív koronavírusteszt alapján kiállított zöld igazolvánnyal is be lehet menni a bevásárlóközpontokba, mozikba, és más hasonló helyiségekbe.

A Szociáldemokrata Párt által jelölt tárcavezető azt követően beszélt a tesztelés fontosságáról, hogy Florin Cîtu, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt elnöke bírálta az általa kidolgozott törvénytervezetet, amely a Covid-igazolvány munkahelyi alkalmazását szabályozná. Rafila ugyanis rendszeres ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítana költségvetési forrásokból a beoltatlanok számára, a PNL elnöke szerint azonban ha nem szabnak meg az oltás felvételére egy véges – másfél hónapos – türelmi időt, akkor a zöld igazolvány megkövetelése az alkalmazottaktól nemhogy növeli, hanem tovább csökkenti az amúgy is alacsony oltakozási hajlandóságot.

Valeriu Gheorghiță katonaorvos, a romániai oltási kampány koordinátora a Rafila-féle törvényjavaslat azon részét bírálta, amely szerint a munkahelyeken csakis akkor válna kötelezővé a Covid-igazolvány felmutatása, ha a fertőzési esetszámok három egymást követő héten legalább ötven százalékkal emelkednek. Szerinte az intézkedésre a járvány újabb hulláma előtt, annak megelőzése érdekében, nem pedig az újabb hullám tetőzésekor van szükség.

A 19,3 milliós Romániában eddig a beoltható – 12 év feletti – lakosság 46,2 százaléka vette fel a védőoltást, a beoltottak száma pedig jelenleg naponta kevesebb mint tízezerrel emelkedik. Amikor a járvány negyedik hullámának októberi tetőzésekor bevezették a zöld igazolványt a fogyasztók és ügyfelek számára, hirtelen megugrott az oltási hajlandóság, és néhány napig az újonnan beoltottak átlagos száma a százezret közelítette. Az országot még nem érte el járvány ötödik hulláma, továbbra is csökkennek az esetszámok: szombaton 931 új fertőzöttről és 73 halálesetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Grindeanu elégedetlen a temesvári déli körgyűrű munkálatainak ütemével

Következő hír

Tatarozzák és bővítik Váradon a rablott holmit

Related Posts
Total
0
Megosztás