A szabad sajtóért tüntettek Váradon

Szolidaritási tüntetés zajlott pénteken délután Nagyváradon az egyetlen magyar nyelvű Bihar megyei napilap mellett. Bár a rövid demonstráció állampolgári kezdeményezésre történt figyelemfelkeltő szándékkal, az Erdélyi Magyar Szövetség Bihar megyei szervezete közösségi oldalán találtuk meg annak indoklását.

Eszerint az újságírók és munkatársaik közös tulajdonlásával 1990-ben megalakult Bihari Napló Kiadóvállat által megjelentetett, közel tíz éven át szabadon szerkesztett és terjesztett, 1999-ben előbb RMDSZ-es potentátok kezébe került, majd azok által egy év múlva osztrák tulajdonba átjátszott Bihari Naplóban mára az összes román párt és az RMDSZ hírei és kampányanyagai is megjelenhetnek, egyedül az Erdélyi Magyar Szövetségről nem írnak le egyetlen szót sem – írta az EMSZ.

A bejegyzésben ez áll: „Nagyváradi magyarok egy lelkes csoportja – állampolgári kezdeményezésre – szolidaritási megmozdulást szervezett a Bihari Napló székháza elé. Az ok egyértelmű és sajnálatos: sokan vagyunk, akik aggodalommal figyeljük, hogy bizonyos nagyváradi és Bihar megyei politikai körök hogyan kényszerítik rá az akaratukat a Bihari Naplóra, és miként próbálják meg újra gyakorlatba ültetni a legrosszabb történelmi időkre emlékeztető cenzúrát. Nekünk, az Erdélyi Magyar Szövetség keretei között és a közösségünkért dolgozó állampolgároknak, tisztségviselőknek és – a kampányra való tekintettel – jelölteknek mindennapi tapasztalatunk, hogyan lehetetleníti el a szabad sajtó működését az a politikai erő, amely újra és újra egyeduralomra kíván törni. Elég volt az egypártrendszerből! Elég volt a véleménydiktatúrából! Védjük meg a Bihari Naplót a politikai befolyásolási kísérletektől!”

A tüntetők megfogalmazták, hogy fontos a Bihari Napló és a független, kiegyensúlyozott, szabad sajtó ügye, de azt nem tették világossá, hogy tartalmi kérdésekben mindig a tulajdonos dönt, az pedig jelen esetben nem más, mint a budapesti Mediaworks Hungary Zrt. nevű cég, amely pár éve megszerezte a lapot kiadó Inform Media Kft.-t is. A magyar kormánypártok által kontrollált kiadót Budapestről vezetik és ellenőrzik, az RMDSZ rátelepedése a nagyváradi sajtóra a Fidesz-KBDNP tudtával és beleegyezésével történhet csak. Amikor a román Bihoreanul tudósítója kérdőre vonta Kelemen Hunort, az ingerülten tagadott. Ami persze nem jelent semmit, mert az RMDSZ elnöke nem először állítana valótlant, ráadásul az sem biztos, hogy van fogalma arról, mi a helyzet a pártjában és a sajtóban, főleg Bukaresttől távolabb…

A pénteki demonstráció előtt egy nappal jelent meg egyébként a híre annak, hogy a Bihari Napló Budapestről kinevezett, ott élő főszerkesztőjét, Kristály Lehelt 2 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélte a nagyváradi bíróság egy 2021 nyarán elkövetett bűncselekmény nyomán: a közlekedési szabályokat megszegve, gondatlanul vezetve a szolgálati autóját frontálisan ütközött egy másik járművel Bihar községben, a balesetben két ember (egy hatéves gyermek és az apja) meghalt, többen kórházba kerültek. A román ügyészségnek két év kellett ahhoz, hogy egyáltalán vádat emeljen a vétkes sofőr ellen, a bíróságnak pedig még egy év ahhoz, hogy az egyébként egyértelmű tényállás nyomán ítéletet mondjon. Ráadásul a főszerkesztőnek egy napot sem kell börtönben töltenie, ugyanis a végrehajtást 3 év próbaidőre fel is függesztette az instancia.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A Tisza Pártnak semmi köze sincsen gróf Tisza Istvánhoz

Következő hír

Az autókat is felszerelik feketedobozzal

Related Posts
Total
0
Megosztás