35 éve, 1990 februárjában „országos szatirikus lap” jelent meg Csíkszeredában. Alapító főszerkesztője, az egyébként aradi származású D. Kiss János az első szám vezércikkében egyebek között a következőket írta. „A diktatúra is kártyázott. Méghozzá kénye-kedve szerint az egész néppel. És volt pofája arra, hogy ne osszon tromfot a népnek, hogy minden tromfot megtartson magának. (…) Most a tromf a népé. (…) Tromfot tehát az olvasónak! Mert a Tromf nem kizárólag a mi tulajdonunk, a lapot útjára indító, zömmel fiatalokból álló, ismert vagy kevésbé ismert szerkesztőké. A Tromf mindenkié.”
Az új kiadvány olyannyira mindenkié lett, hogy részben az olvasók írták és rajzolták, közel három és fél év alatt, amíg megjelent, több százan. Utolsó, 139. száma 1993. májusában látott nyomdafestéket, egy lapszámmal élve túl az alapító főszerkesztőt. Aki meglehetősen gyanús előzmények után hunyt el. Három évvel korábban, 1990. márciusában Marosvásárhely magyarsága az anyanyelvi oktatásért tüntetett. A Vatra Româneasca soviniszta szervezet – az egykori Securitate utódjaként egy héttel később létrehozott Román Információs Szolgálat szükségességét demonstrálni akaró hatalom támogatásával – buszokkal környékbeli románokat szállított a városba, akik a békésen tiltakozó magyarokra támadtak. A kialakult, több napig tartó etnikumok közötti csatározásnak az vetett véget, hogy a környező településekről magyar erősítés érkezett, amely kiverte a városból az odaszállított románokat, ami után a román hadsereg úgymond rendet tett. A zavargások mérlege 3 magyar és 2 román halott, illetve 278 sebesült volt.
Közvetve valószínűleg ennek az eseménynek esett áldozatul D. Kiss János. Nem sokkal a – későbbi „bányászjárásokat” egyféleképpen felvezető – marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után a Tromfban két olyan karikatúra jelent meg, amelyek ürügyén a România Mare című szélsőségesen zsidó-, magyar- és cigányellenes hetilap országos botrányt robbantott ki. A karikatúrák egyike bekötött szemű, síró, bocskoros ördögöt ábrázol, amint Románia térképén toporzékol. A másikon Románia alakú szerencsemalacból kinyúló kéz mutatja, hogy az államkassza kiürült. E két rajz kapcsán indított a România Mare bősz rágalomhadjáratot a magyar szatirikus lap ellen. Aminek eredményeként általános gyűlölet-cunami sepert végig az országon: parlamenti interpellációra került sor, Traian Chebeleu, Románia külügyminiszterének kabinetfőnöke éles hangon bírálta a lap „soviniszta” hangvételét stb. A főszerkesztőt pedig titokzatos verőlegények alapos fizikai fenyítésben részesítették. Az ominózus bántalmazásról maga a Tromf-király e sorok írójának a következőket mondta: „Aznap, amikor elkalapáltak, ismeretlenek tömbházunk lépcsőházának földszintjén éjfélig vártak rám, mégpedig sötétben, mert a villanyégőt eltávolították a helyéről. Közvetlenül a verőlegények távozása után megjelent a helyszínen a rendőrség egyik „véletlenül” éppen arra járó terepjárója, és engem kórházba szállítottak. Ott főorvos barátom a következő megállapítást tette: – Jancsi, a te májadat és vesédet profik verték le, szakszerűen. Külsérelmi nyom nem maradt, azonban ennek a verésnek hosszabb távon garantáltan lesz káros kihatása az egészségedre…”
E diagnózis továbbgondolásával könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy a jelek szerint a szóban forgó belső szervek 1990-ben olyan sérüléseket szenvedtek, amelyek miatt 1993-ban mondták fel a szolgálatot. D. Kiss János 52 évet élt.
A történethez az is hozzátartozik, hogy a Marosvásárhely fekete márciusa utáni években még a máskor tapasztaltnál is magyarellenesebb hangulat alakult ki az országban. Román politikusok sűrűn kijátszották azt a bizonyos „magyar kártyát”, véleményvezérek foglalkozásszerűen uszítottak a magyarság ellen, a román nyelvű tömegtájékoztatási eszközök napi rendszerességgel közöltek, illetve sugároztak a magyar kisebbséget sértő, rágalmazó, mocskoló, gyalázó sajtóanyagokat. Tehették, hiszen a „szólásszabadságot” senki és semmi nem korlátozta. Mármint ha az a hatalom, illetve a többség oldalán nyilvánult meg. A kisebbség szatirikus lapjának az esetében a nem létező cenzúrát – eredetileg feltehetően megfélemlítő, „elkedvetlenítő” (vagy eleve gyilkos?) célzattal – bántalmazással helyettesítették…
Boros Ernő
Címkép: Szellemi munka, Biró Dónát rajza (Tromf, 1992. november, 120. lapszám)
