A politikai és gazdasági együttműködés folytatásáról tárgyalt telefonon szerdán Aleksandar Vucic szerb és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a szerbiai köztársasági elnöki hivatal. Közben bejelentették Vlagyimir Volfovics Zsirinovszkij halálát.
A közlemény szerint Putyin gratulált Vucicnak az elnökválasztáson elért eredményéhez, és következő ötéves ciklusához, valamint annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Szerbia és Oroszország megőrzi baráti kapcsolatát egymással a jövőben is. Vucic kiemelte: országa célja továbbra is az európai integráció, eközben viszont mindenképpen szeretné megőrizni őszinte és hagyományos kapcsolatait Oroszországgal.
A két elnök a telefonbeszélgetés során a fennálló gazdasági helyzetet és a kétoldalú energetikai és külkereskedelmi kapcsolatokat is elemezte, és megállapította, hogy a kereskedelmi áruforgalom az utóbbi néhány hónapban tovább bővült, ami a sikeres együttműködés egyértelmű jele.
A szerb elnök orosz hivatali kollégáját tájékoztatta az olajbeszerzési nehézségekről is, ugyanakkor meggyőződésének adott hangot, hogy a Gazprom Nyeft, valamint Szerbia vezetése, illetve az európai uniós partnerek megtalálják a kivezető utat ebből a helyzetből. A szerbiai NIS olajipari vállalat többségi tulajdonosa a Gazprom.
A két elnök arról is beszélt, hogy az Oroszország és Szerbia között aláírt, gázellátásról szóló szerződés május 31-én lejár, ezért újabbat kellene aláírni Szerbia energiabiztonságának megőrzése érdekében. A feltételekről sürgősen tárgyalni kell – olvasható a közleményben. Az Udvarnokon található gáztározó többségi tulajdonosa is a Gazprom.
Az ukrajnai háborúról szólva Aleksandar Vucic megismételte, hogy Szerbia nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben, és reményének adott hangot, hogy a fegyveres konfliktus hamarosan véget ér.
*
Elhunyt Vlagyimir Volfovics Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális Demokrata párt vezetője –közölte ma Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke. Emlékének képviselőtársai egyperces csenddel adóztak, az alsóház megszakította ülését. Vlagyimir Putyin orosz elnök együttérzését fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak.
A Nyugat-ellenes, gyakran provokatív kijelentéseiről ismert, 75 éves konzervatív-nacionalista politikust, az orosz parlament harmadik legerősebb politikai pártjának első emberét február 2-án koronavírus-fertőzéssel szállították kórházba. Zsirinovszkij három évtizeden át volt az orosz belpolitika közismert, ellentmondásos szereplője és showmanje. Mindenkinél többször, hatszor jelöltette magát elnökválasztáson, és mind a nyolc ciklusban tagja volt az Állami Dumának (az alsóháznak).
Noha reális önálló politikai súlya nem volt, Zsirinovszkij kijelentései gyakran nemzetközi megrökönyödést keltettek. Ilyen volt, amikor nukleáris csapással, Alaszka visszacsatolásával vagy azzal fenyegetőzött, hogy az orosz katonák az Indiai-óceán meleg vizében mossák majd le a csizmájukat. Egy alkalommal azt fejtegette, hogy Bulgáriánk annektálnia kellene Macedóniát, hiszen azt úgyis bolgárok lakják, másszor Romániáról jelentette ki, hogy ezt az országot olasz cigányok tákolták össze Oroszországtól, Magyarországtól és Bulgáriától elcsaklizott területekből. 2014-ben azt javasolta, hogy Ukrajnát szét kellene osztani Lengyelország, Magyarország és Románia között.
Zsirinovszkij természetesen támogatta a Krím elcsatolását, tavaly december 27-én pedig nagy feltűnést keltett, amikor parlamenti felszólalásában 2022. február 22. hajnali négy órára jósolta meg az Ukrajna elleni invázió kezdetét. Putyin február 24-én jelentette be a „különleges hadművelet” elindítását….
Az apai ágon zsidó származású politikust a cukorbetegség és a koronavírus juttatta kórházba, ami a tüdejét támadta meg, március közepén a sajtó arról számolt be, hogy orvosai szepszis miatt újra mesterséges kómába helyezték, de pártja ezt tagadta. Március 25-én a halállhírét keltették, de a moszkvai egészségügyi minisztérium akkor ezt nem erősítette meg.