Az emberi méltóság szakítópróbája

Bár a tévéközvetítés révén az egész ország hallhatta, úgy tűnik, egyelőre csak a magyar közeg számára van hírértéke a lelátón történt romániai magyarellenes megnyilvánulásoknak. A Sepsiszentgyörgyön játszott Sepsi OSK–Petrolul Ploiești labdarúgó-mérkőzésen a vendégszektorból folyamatosan érkező gyalázkodás a román sajtóban csak a reakciók révén vált témává, az idegengyűlölet tényéről alig esik említés.

Mondhatni semmi különös nem történt, ez a mai romániai futballélet egyik megszokottá vált kísérőjelensége. Sok esetben függetlenül a pályán történtektől, hiszen előfordult már olyan is, hogy egy-egy lagymatagabb játékperiódusban szinte a maga szórakoztatására kezdett a magyarok és Magyarország gyalázásába valamelyik szurkolótábor.

A romániai magyarság komfortérzetét, emberi méltóságát súlyosan sértő megnyilvánulások egyelőre csak a formaiságot alig meghaladó büntető jellegű következményekkel jártak. Ezek közül az augusztusi Kolozsvári Universitatea–Sepsi OSK meccsen történtek váltották ki a legnagyobb szövetségi szigort: akkor pénzbírsággal és két mérkőzésre szóló, saját stadionból való „száműzéssel” sújtották a kolozsvári egyetemi klubot szurkolói magyarellenes megnyilvánulásai miatt.

A büntetést a nyilvánosság előtt azonban igyekeztek elhallgatni, a közvélemény gyakorlatilag csak a szövetség honlapján közzétett kommünikéből, illetve a kolozsvári klub Facebook-oldalán megjelenő közleményből értesülhetett a dologról. Azokban is csak arról értesítették a szurkolókat, hogy a következő két hazai bajnokit csapatuk miért nem játszhatja a Cluj Arenában.

A november 11-i események is csak azután kerültek be az információs fősodorba, hogy a háromszéki főváros román színházának igazgatónője, Anna Maria Popa nyílt levélben kelt ki a dél-romániai ultrák megnyilvánulásai – egyáltalán: a jelenség –, de még inkább annak hatósági tolerálása ellen. Erre már a bukaresti sajtó is vevő volt, mindenekelőtt bizonyára a hölgy román nemzetisége miatt.

A „hazaárulás” tényállását ugyan nem állapították meg, ideget borzoló témának viszont megtette. Holott a rendszeres meccsre járónak számító kultúrmenedzser érvelése – akinek érzékenységét bizonyára az is fokozza, hogy az édesanyja magyar – sokkal általánosabb és messzebb ható. A rasszizmusról szóló 54. cikkelyre hivatkozó Anna Maria Popa a lehető legszigorúbb büntetést követelte a jelenség visszaszorításra, anyaként, állampolgárként és szurkolóként egyaránt megalázónak nevezve a már-már mindennapos lelátói gyalázkodást.

A Gsp.ro nevű bukaresti sportportál ezt követően a szurkolók képviselőit is megszólaltatta, a tiltakozási lavina következő hullámaiban pedig a szentgyörgyi önkormányzat úgy döntött, panaszlevéllel fordul az Európai Labdarúgó-szövetséghez; a hasonló jogsértések követésére létrehozott Mikó Imre Jogvédő Szolgálat csatlakozott hozzá.

A politikum is bekapcsolódni látszik a tiltakozási folyamatba: Kulcsár-Terza József, az RMDSZ parlamenti képviselője levélben fordult Lucian Bode belügyminiszterhez, amelyben olyan kérdések szerepelnek, hogy meddig lehet még eltűrni az ilyen viselkedést az úgynevezett szurkolóktól. Vagy: minek kell történnie, hogy az illetékesek lépjenek, elejét véve a súlyosabb esetek, szurkolói összecsapások előfordulásának? Azt is kérdezi a tárcavezetőtől, milyen intézkedéseket terveznek, hogy a sportesemények ismét civilizált körülmények között, a fair play szabályai szerint történjenek.

A politikusi kezdeményezés azért tűnik jóval fontosabbnak a szurkolói vagy magánemberi tiltakozásoknál, mert a jelek szerint csak a meglévő törvények szigorú alkalmazása, illetve azok további szigorítása fékezheti meg a jelenséget – mielőtt tényleges összecsapás történne, a háromszéki szurkolók szerint ugyanis nincs már hová hátrálni.

Márpedig egy hasonló szurkolói összetűzés bőven kimerítené az etnikai alapú konfliktus fogalmát, az már korántsem lenne besorolható a klubszínek iránti elvakult ragaszkodás megnyilvánulásai közé. Hasonló esetben a nemzeti-kisebbségi kérdések példaszerű rendezésével dicsekvő Romániában újra a hovatartozásukban, nemzeti azonosságukban megalázott emberek csapnának össze olyan tömegekkel, amelyek provokatív magatartását jelenleg szinte pártolólag tolerálja a hatalom.

A kormányon lévő RMDSZ-re most fontos feladat vár. Koalíciós partnerként ugyanis immár nemcsak a gazdasági jólétét biztosító ügyekben kellene magyar kisebbség érdekét érvényesíteni, hanem a jóval kényesebb nemzetiségi kérdésekben kellene maga mellé állítani a két legnagyobb romániai pártot, amelyek hasonló ügyekben nagyon nehezen mennek szembe saját választóikkal.

A közvetlen fellebbviteli fórum, a Román Labdarúgó-szövetség eddig semmilyen érdemi lépést nem tett a veszélyes folyamat megállításáért. De a nemzetközi futballfórumok sem tanúsítottak különösebb érzékenységet a hasonló ügyekben. Egy évvel korábban a Farul–Sepsi OSK mérkőzésen zúgott a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmus, amelyért a profiliga megbírságolta a tengerparti klubot.

A Mikó Imre Jogszolgálat által küldött levélre adott válaszában az UEFA így fogalmazott: mélységesen elítélik a rasszizmus, a diszkrimináció és az intolerancia mindennemű formáit, amelyeknek sem a modern társadalomban, sem a labdarúgásban nincs helyük, az ügy azonban nem tartozik a hatáskörükbe, úgyhogy semmit sem tehetnek.

A Sepsi OSK most hivatalos tiltakozó leveleket küldött valamennyi valós vagy vélt módon érintett fórumhoz, ugyanakkor arra készül, hogy különböző technikai eszközökkel rögzítse, illetve hangosítsa ki a szövetségi megfigyelőknek a gyalázkodó szurkolói rigmusokat. Ugyanis az ellenőrök nemegyszer azzal seperték le az asztalról a tiltakozást, hogy ők a pályán történtekre koncentrálnak, semmit sem hallanak a tribünökről.

A leghatásosabb tiltakozásnak viszont egyre inkább az tűnik, hogy a következő hasonló esetben – ha a játékvezető a szabályoknak megfelelően nem szakítja félbe a találkozót – az OSK vonuljon le a pályáról. Vállalva annak minden következményét, viszont immár visszavonhatatlan jelét adva annak, hogy nincs tovább.

Csinta Samu / Magyar Nemzet

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás