A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén jegyzőkönyvi döntést hozott arról, hogy a hatóságokhoz fordul a baloldali sms-ek ügyében.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: több bejelentést is kaptak kedden arról, hogy ismeretlen telefonszámról sms-eket küldtek ki, melyben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is – tette hozzá. Szerinte súlyos választási csalást követett el Márki-Zay kampánycsapata.
A Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoport illegálisan beszerzett adatbázis felhasználásával több mint egymillió választónak küldött sms-t. Hollik kiemelte: az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon és az Amerikában kiképzett titokminisztere a DatAdat nevű cégen keresztül milyen titkos és tiltott adathalász tevékenységet folytatott. Hollik István szerint a kedden kiküldött sms-ek bizonyítják, hogy a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázis, a Bajnai-lista létezik. A politikus szerint a tömeges üzenetküldés kapcsán személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül.
A kampányban mind a tömegességét, mind a jogsértés súlyát tekintve a legkirívóbb jogsértésnek nevezte a baloldali sms-ek ügyét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Országgyűlés által választott egyik tagja. Az NVB pénteki ülésén Szalay Tamás arra kérte a testületet, hogy hivatalos eljárásban keressék meg a hatáskörrel rendelkező szerveket: a nyomozó hatóságot büntetőeljárás lefolytatása érdekében, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot is. Az ülésen az NVB tagjai tíz igen szavazattal, egy nem ellenében támogatták, hogy az sms-ek ügyében feljelentést tegyenek.
Közben a baloldali ellenzéki összefogás kampányarca, Márki-Zay Péter továbbra is töretlenül ontja magából az egyértelmű hazugságokat – írta a Magyar Nemzet. Szerinte Orbán Viktor fegyvert szállít, a Magyar Közlöny márciusi 7-i számában le van írva. Márki-Zay az elmúlt időszakban számtalan alkalommal elmondta ezt a mondatot. Azonban a Magyar Közlönyben az szerepel, hogy Magyarország más szövetséges tagállamokba engedélyezi a fegyverek szállítását, és biztonsági érdekekre hivatkozva nem engedélyezi az Európai Unió Tanácsának, hogy Magyarország területén szárazföldi és légi úton Ukrajnába fegyvereket szállítsanak.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje arról is beszélt a minap, hogy a fiataloknak fontosabb a vér, mint az olaj, és párhuzamot vont az 1848-as és az 1956-os események és az orosz–ukrán háború között. Márki-Zay úgy uszított a háború mellett, hogy az 1848-as, illetve az 1956-os magyar szabadságharchoz hasonlította az orosz–ukrán szláv konfliktust.