Immár napok óta zajlanak kis létszámú demonstrációk Budapesten, amelyek eredetileg az egyik adónem, a kata módosítása miatt indultak. Pénteken az Erzsébet hídra hívta a tüntetőket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, csütörtökön szintén az Erzsébet hídnál tüntettek, törvénysértő módon, ugyanis a közlekedés akadályozásától a nyilvános drogfogyasztásig terjedő skálán követtek el szabálysértést és törvényszegést egyes demonstrálók.
Ma délutánra a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter hómezővásárhelyi polgármester szervezett tüntetést, azonban csak kínosan kevesen, alig néhány százan jelentek meg a rendezvényen. De aki megjelent, az is a rossz szervezésre panaszkodott, és türelmetlenkedett a csúszás miatt. Még a baloldali sajtó is arról számolt be, hogy alig néhányan lézengenek a helyszínen, a tüntetők pedig unják a beszédeket.
Többen nem találták meg a pontos helyszínt, csúszással kezdődtek a beszédek, a rossz szervezés miatt nehézkesen indult szombat délután a megmozdulás, amit Márki-Zay Péter hirdetett meg. Később sem lett sokkal jobb a hangulat, hiszen csak kínosan kevesen, alig pár százan gyűltek össze a Margit híd pesti hídfőjénél.
A kezdés előtt még a Soros-média szint egybehangzóan azon siránkozott, alig néhányan lézengenek a színpad előtt. Az első beszédek alatt a tömeg látványosan unatkozott, időként némi gyenge tapssal jelezték csak a résztvevők, hogy ott vannak, a legtöbben inkább csak egymással beszélgettek. Akik utcára vonultak, azoknak is a jó rész a hecc kedvéért tette, mára már elsikkadni látszik a héten indult demonstrációk indoka, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) érintő módosítások.
A tüntetéssorozat végül kormányellenes, anarchisztikus fordulatot vett, ami azért nem véletlen, mert előbb a balibberálisok „szellemi vezére”, Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy „készül”, majd pártja, a DK ifjúsági tagozatát, a Momentumot kiküldte az utcára. Ezt követően vette át – a civilség ás pártatlanság álarcában – a tüntetésszervezés hivatalos funkcióit a „kutyapárt” és a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, két parlamenten kívüli politikai alakulat.