Őrizetbe vették Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnököt csütörtök este Szófiában. A gyanú szerint a jobbközép GERB (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért) párt vezetője visszaéléseket követett el európai uniós forrásokkal a mezőgazdaságban, az építőiparban és közbeszerzéseknél.
Nemcsak Bojko Boriszovot vették őrizetbe, hanem párttársát, Vladiszlav Goranov volt pénzügyminisztert, Menda Sztojanovát, a parlamenti költségvetési bizottság volt elnökét, valamint Boriszov médiatanácsadóját, Sevdalina Arnaudovát is.
Mindez néhány órával azután történt, hogy Bulgáriába érkezett Laura Codruta Kövesi, az Európai Unió román főügyésze, aki azt mondta, hogy egyebek között uniós forrásokkal való visszaéléseket és más korrupciós ügyeket vizsgálnak az országban. A szófiai belügyminisztérium közölte, hogy az Európai Ügyészség 120 bolgár csalási ügyben indított vizsgálatával összefüggésben több helyen is házkutatást tartottak, és bizonyítékokat is lefoglaltak.
Tavaly novemberben Kiril Petkov lett a kormányfő Bulgáriában, miután egy új, korrupcióellenes, centrista párt nyerte az előrehozott választásokat.
A Soros György milliárdos tőzsdespekuláns befolyása alatt álló Transparency International szervezet szerint Bulgária az EU legkorruptabb tagállama, megelőzve Magyarországot és Romániát. (Ez utóbbi azóta kezd egyre kevésbé korrupt lenni e szervezet szerint, amióta Laura Codruta Kövesi uniós főtisztviselő lett…)