Biológiai tények tanítása miatt rúgtak ki egy professzort Amerikában

A texasi St. Philip’s College főiskola amiatt bocsátotta el Johnson Varkey biológiaprofesszort, mert azt tanította, hogy a nemet az X és Y kromoszómák határozzák meg. A professzort képviselő jogi cég abszurdnak tartja a kirúgást, és a visszahelyezését követelik.

Varkey professzort 2023 januárjában bocsátották el egy 2022 novemberében történt incidenst miatt. Négy diák egyszerűen kisétált a biológiaprofesszor órájáról, amikor azt tanította, hogy a nemet biológiailag az X és Y kromoszómák határozzák meg. Varkey húsz éven keresztül tanította ugyanezt mindenféle probléma nélkül, mutatott rá a Fox News amerikai televíziós hálózat.

A professzort diákjai vallási prédikációval, homoszexuálisokra és transzneműekre vonatkozó diszkriminatív megjegyzésekkel, abortuszellenes retorikával és nőgyűlölő viccekkel vádolták. Tanításai állítólag átlépték az akadémiai szabadság határait, és olyan személyes véleményeket fogalmazott meg, amelyek egyesek számára sértők voltak.

A Varkeyt képviselő First Liberty jogi cég szerint a professzor az iskola által jóváhagyott és tudományos alapokon nyugvó tanterv alapján tanított, és soha egyetlen diákkal sem vitatta meg az emberi nemmel vagy szexualitással kapcsolatos személyes nézeteit.

A jogászok szerint a St. Philip’s College eljárása jogellenes vallási diszkrimináció. Az intézet azzal érvelt, hogy keresztényként Varkey úgy véli, hogy kötelessége az emberi biológiával kapcsolatos kutatásaihoz és tanulmányaihoz igazodó pontos koncepciókat tanítani. A First Liberty ügyvédje, Keisha Russell kifejtette, hogy abszurd, hogy több mint húsz évnyi tanítás után a főiskola elbocsátotta Varkeyt, csak mert megváltozott a társadalmi hozzáállás a széles körben elfogadott biológiai tényekkel kapcsolatban. Az ügyvéd szerint az elbocsátás a professzor alkotmányos jogainak megsértése.

A biológiaprofesszor esete azonban csak a jéghegy csúcsa. Nemrég került napvilágra egy hasonló történet, amikor a neves Mayo Clinic College of Medicine professzorát, Michael Joynert felfüggesztették és felmondással fenyegették, mert 2022 júniusában egy interjúban azt mondta, hogy különbséget kell tenni a nők és a férfiak között. „Azonnal látszik a különbség, amint a tesztoszteronszintet vizsgálják. Drámai különbségek vannak a teljesítményben” – fogalmazott Joyner.

Az amerikai felsőoktatásban egyre inkább elharapózik a genderelmélet kritika nélküli beillesztése a tanmenetbe. A Texasi Keresztény Egyetem (TCU) például olyan kurzust indított, amelynek keretében a hallgatóknak drag személyiséget kell kifejleszteniük és queer elméleteket kell alkalmazniuk a performanszgyakorlathoz kapcsolódóan – írta a Fox News.

(Címképünk illusztráció)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nyári színházi évad kezdődik Gyulán

Következő hír

Megint lebukott a bukaresti kormányzat

Related Posts
Total
0
Megosztás