Az elmúlt napokban szinte az egész erdélyi sajtó megírta, hogy ígérgetéssel és zsarolással kebelezné be a Művészeti Egyetemet Marosvásárhelyen az ottani mamutegyetem, amely korábban már lenyelte az orvosit is és ma Marosvásárhelyi „George Emil Palade” Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem néven fungál, a hírhedt Leonard Azamfirei rektor vezényletével.
Megírtuk mi is, hogy a hangzatos ígéretek és még csak nem is burkolt zsarolások ellenére sem hajlandó a MOGYTTE-be beolvadni a Művészeti Egyetem. Már csak azért sem, mert az Azamfirei-féle mamutegyetemen apránként elsorvadt és elsorvadta magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés. Az ennek helyzetéről és sorsáról idén nyáron kerekasztal-beszélgetést szerveztek Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, s mivel erre nem kapott meghívást, Benedek Imre marosvásárhelyi kardiológus professzor egy azt követő sajtótájékoztatón ismertette: az egyetemen hivatalosan nem létezik magyar tagozat mind a mai napig. Bár elismerte, hogy magyar részről mindenki érvényt szeretne szerezni az oktatási törvényben biztosított kisebbségi jogoknak, sem a politikum, sem a tanári kar, sem a helyi adminisztráció nem tesz meg mindent az ügy előremozdulása érdekében. Az összehangolt, határozott fellépés helyett minden egyes fél a másiktól várja el a megoldást. „A politikum azzal hárít, hogy a magyar tanároknak kellene eldönteniük, mit akarnak. A tanári kar a politikusokat marasztalja el. Az önkormányzat mint kívülálló csak szemléli a történteket, nem tesz semmit, holott a polgármesternek már rég körbe kellett volna ásnia az egyetemet, és párbeszédre kényszerítenie a jelenlegi rektort. Meg kell győzni Leonard Azamfireit, ha már idejött Moldvából, próbálja megérteni és tisztelni a magyarokat is” – vélte Benedek doktor. Szerinte a magyar kormány is többet tehetett volna, a jogos követeléssel folyamatosan napirenden kellett volna tartania a kérdést.
Kitért az időközben felmerült ötletekre is: az egyik, hogy alapítani kellene egy magyarországi finanszírozású önálló magyar orvosi egyetemet valahol Erdélyben; a másik, hogy a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében lehetne létrehozni egy fakultást. Benedek szerint egyik elképzelés sem életképes. Előbbi, mivel egyetemi kórház létesítését is igényelné, egyrészt rengeteg pénzt emésztene fel, másrészt valószínűleg Magyarországnak termelné a frissen diplomázott szakembereket. A kolozsvári projektet meg egyszerűen azért nem tartja kívánatosnak, mert az is az erdélyi magyarság számára 1945-ben királyi rendelettel létrehozott marosvásárhelyi egyetemről való lemondást jelentené. „Adófizető állampolgárokként, a trianoni szerződés, az alkotmány és a tanügyi törvény értelmében óvodától egyetemig garantált az anyanyelvű oktatás. Nekünk is kijár a magyar tagozat. Nem vonal, osztály, fakultás. Tagozat! Mert azért nagyon nem mindegy” – szögezte le.
Benedek Imre egy másik fájó pontra is rámutatott: az anyanyelvű oktatás elsorvasztásával folyamatosan csökken a magyar szakemberek száma. Aggasztó, mert az utánpótláshiány mind az oktatást, mind a gyógyítást veszélybe sodorja. Marosvásárhelyen a magyar orvosok aránya 17 százalékra zsugorodott mára…
Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértője ennek kapcsán úgy reagált, hogy Benedek professzor megszólalása első olvasatra jogos aggodalmat tükröz: az erdélyi magyar orvosképzésből kikerülő fiatalok nagy része valóban nem tér vissza a romániai rendszerbe, hanem a könnyebb bejutás és a stabilabb karrier reményében Magyarországon folytatja a rezidensképzést. Csakhogy a probléma nem a „magyar kormány elszippantó” politikájából fakad, hanem abból, hogy a román állam mesterségesen akadályozza saját magyar nemzetiségű diákjainak integrációját a romániai egészségügyi rendszerbe.
A szakértő emlékeztet: a magyarországi rezidensképzés nem kedvezményezett csatorna, hanem szabványos uniós mobilitási lehetőség. A bejutás interjúalapú, intézményi döntéssel történik – ugyanúgy, mint sok más EU-országban. Romániában ezzel szemben az egyetlen út egy központosított, román nyelvű, túlszabályozott vizsga, ami a magyar tagozaton végzettek számára nyelvi és strukturális hátrányt jelent. A két rendszer különbsége tehát nem a „kormányzati csábításból”, hanem a romániai túlcentralizált modellből fakad.
Benedek doktor tehát nem a magyar kormánytól kéne várja a „megértést”, inkább a román egészségügyi és oktatási tárca felé kellene jeleznie minden csatornán: az anyanyelvi orvosi oktatás csak akkor ér valamit, ha a rendszer a vizsgázásnál és a szakosodásnál is figyelembe veszi a kisebbségi valóságot. Ráadásul ha a magyar állam nem nyújtana alternatívát, a fiatalok akkor sem maradnának Romániában, hanem elmennének Németországba, Ausztriába vagy Hollandiába. Az uniós orvosi képesítések kölcsönös elismerése miatt a mobilitás nem állítható meg. A magyar nemzet egésze szempontjából az még nyilván üdvös is, ha a magyar nyelvű orvosképzésből kikerülő szakemberek Magyarországon próbálnak boldogulni, mert legalább a nemzeti közösség körében maradnak meg (és sokkal nagyobb valószínűséggel térhetnek vissza Erdélybe), nem pedig más, idegen nyelvi és kulturális közegben vesznek el.
A valós probléma tehát nem Budapest elszívó hatása, hanem Bukarest elzáró rendszere – véli Pászkán Zsolt. Ha a román állam a magyar nemzetiségű szakembereket otthon akarja tartani, akkor újra kell gondolnia azt a szabályozást, amely a magyar nyelvű diplomát automatikusan román nyelvű vizsgakényszerbe szorítja. Tehát nem az a baj, hogy Magyarország kaput nyit, hanem az, hogy Románia falat épít.
És akkor a megszólalók még fel sem vetették az ismételten kormányzati szerepben tetszelgő „magyar érdekvédelmi és közképviseleti szövetség”, az RMDSZ felelősségét és tapintható tehetetlenségét…
